NB I

„A Vasas nélkül nem lehetnék újra válogatott”

Korcsmár Zsolt visszatérne a nemzeti csapatba, de tudja, ehhez folytatnia kell az angyalföldiekkel a jó szereplést.

A Vasas hibátlan bajnoki rajtjában főszerepet játszanak a támadásokat is segítő hátvédek, köztük Korcsmár Zsolt, aki a Videoton ellen első bajnoki gólját is megszerezte a szezonban. A hátvéd az eddigi száz százalékos mérlegről és a válogatottal kapcsolatos terveiről is nyilatkozott a Rangadónak.

– Három meccs, három Európa-liga-szereplő ellenfél, három Vasas-győzelem. A szurkolóik aligha számítottak ilyen remek kezdésre, és ön?
– Nem számítottam rá, hogy három győzelemmel kezdünk, de a felkészülés után bizakodó voltam, mert elég jól nézett ki a brigád, és éreztem, hogy egyik csapat ellen sem vagyunk esélytelenek.
– Lehetett szerepe ebben a meglepetés-rajtban, hogy az MTK, Debrecen, Videoton hármas akár tudat alatt kicsit lebecsülte a tavaly majdnem kieső Vasast?
– Nem érzem, hogy lebecsültek vagy félvállról vettek volna. Ha egy nagyobb csapat játszik egy kisebb ellen, akkor is három pontot adnak, ezért mindenki ellen odateszik magukat.
– Valami szakmai oka is nyilván van annak, hogy ilyen jól néz ki a táblázat angyalföldi szempontból. Mitől működik jobban idén a Vasas?
– Egyrészt teljesen más felállásban játszunk, ez a három belső védős rendszer nagyon illik a játékosokhoz. Rutinosabbak is lettünk kicsit, a fiatalok azért csak lejátszottak egy szezont. Illetve, a jó felkészülés és a győzelmek meghozták a csapategységet.

– A háromvédős rendszer önnek is bejött ezek szerint, a Vidi ellen gólt is szerzett.
– Én nem játszottam huzamosabb ideig ebben a felállásban, de azt kell mondjam, fekszik nekem. Többször tudok belépni a játékba, feljebb tudok menni. Támadásban sokat van nálunk a labda, ami szintén jó, és védekezésben is stabilabbak vagyunk, mindig van, aki meg tudja támadni az ellenfelet.
– Saját góljának nem tulajdonít különösebb jelentőséget?
– Fontos volt, mert jót tett a lelkemnek. De persze a csapat számára volt a legfontosabb, semmit nem értem volna vele, ha nem nyerjük meg a mérkőzést.
– Még mindig csak a szezon legelejénél tartunk, mindenesetre van kilenc pontjuk, ami remek alap – például ahhoz, hogy ne kelljen hátrafelé tekintgetniük. De lehet-e valami merészebb is a célkitűzés?
– A szezon előtt is azt mondtam, semmiféleképpen nem hátrafelé akarok nézni, nem lesznek kiesési gondjaink. A minimális elvárás persze az, hogy biztosan bennmaradjunk. Remélem, ennél több is lesz az idei bajnokságban a számunkra.

– Az ön számára mindenképpen lehet, hiszen ha jól teljesít, akár a válogatottba is visszakerülhet. A bő Eb-keretben még ott volt, a kontinenstornán már nem, de Bernd Storck nyilván figyeli, hiszen például Juhász Roland utódjaként is számolhat önnel.
– Mostanában, ezalatt elsősorban a felkészülési időszakot értem, kevesebbet gondoltam a válogatottra, de a céljaim között természetesen továbbra is ott van. Nagyon szeretnék még szerepelni a legjobbak között, akár már a vb-selejtezőkön – de a Vasas nélkül ez nem mehet. Csak úgy tudok odakerülni, ha a klubomban hétről hétre jó teljesítményt nyújtok. Ez a legfontosabb. Ha sikerül ismét felhívni magamra a figyelmet, remélhetőleg lesz lehetőségem a nemzeti csapatban is újra játszani.

Olvasói sztorik