NB I

Vidi: ebből hosszabb albérlet lesz

Az eredetinél később kezdődik, így később is ér véget az új Sóstói Stadion felépítése.

Az eredeti tervek szerint már 2016 májusában-júniusában elkezdődött volna a Videoton otthonának, a székesfehérvári Sóstói Stadionnak az újjáépítése, ám egyelőre a régi bontásánál tartanak és várhatóan (jó esetben) jövő őszre készülhet el az új létesítmény – derül ki a feol.hu cikkéből.

A portál a székesfehérvári önkormányzathoz fordult, miután a szurkolóktól több észrevétel is érkezett hozzájuk, hogy nagy a csend a stadion-projekt körül. Érdeklődésükre az önkormányzattól azt a tájékoztatást kapták, hogy a bontási munkálatok megtörténtek, de jelenleg a kivitelező kiválasztásával kapcsolatos közbeszerzési eljárás zajlik, ami után előreláthatóan szeptember végén adják át a munkaterületet és kezdődhet meg az építkezés.

A polgármesteri hivatal közleménye úgy fogalmaz, bíznak benne, hogy ezt követően már nem lesz csúszás a kivitelezésben, előre láthatóan 12-14 hónap alatt épülhet fel az új Sóstói Stadion. Ami azt jelentené, hogy a Videoton csapata a következő, 2017/18-as bajnokságot is még albérletben, a felcsúti Pancho Arénában kezdené, az esetleges nemzetközi kupaselejtezőket legalábbis még biztosan nem játszhatná új otthonában.

Olvasói sztorik