NB I

17 éve nem kezdett ilyen jól a Vasas

Több mint 70 éves csúcs felé száguldanak az angyalföldiek.

A Vasas Videoton elleni bravúros idegenbeli győzelme azt jelenti, hogy három forduló után hibátlan mutatóval rendelkeznek a 2016–2017-es idényben. Utoljára az 1999–2000-es NB I-es pontvadászatot kezdték ehhez hasonlóan három diadallal – írja a klubhonlap.

1999. augusztus 6-án az Üllői úton rajtolt a csapat, és nyolcezer néző előtt 2-1-re verte az FTC-t. A 2. fordulóban, augusztus 13-án a Fáy utcában ötezer néző előtt a Honvédot múlták felül 2-0-ra, míg a harmadikban a szegedi Felső Tisza-parti stadionban 12 ezer néző szeme láttára Sowunmi duplájával verték a Szegedi LC-t. Ennek a mérkőzésnek az eredményét később a szegediek 17. fordulós visszalépése miatt törölték, de a Vasas a 4. körben a Haladást is megverte 2-0-ra.

Az 1999–2000-es bajnokságot a csapat a harmadik helyen zárta, 32 mérkőzésből 19 győzelemmel, 4 döntetlennel, 9 vereséggel és 61 ponttal. A bajnok a Dunaferr lett 79, míg a második az MTK 63 ponttal.

A Rangadó.hu további kutakodása során kiderítette, hogy a fent említett szezonon kívül további három alkalommal rajtolt négy győzelemmel a Vasas. 1945-46-ban Soroksáron 8-3-ra verték az akkor ErSo MaDISz néven futó csapatot, majd 6-2-re a Békéscsabát, idegenben 1-0-ra az Elektromost, végül 5-2-re a Herminamezei AC-t. A sorozatnak a 7-2-es újpest vereség vetett véget.

Néhány évvel később, a mindössze 15 meccses 1950-es szezonban megismételték a bravúrt, akkor a Dorog (2-1), a Postás (5-1), az ÉDOSz néven futó Ferencváros (5-2) és a manapság Duna SK néven BLSZ III-as Bőripari Dolgozók (7-2) került legyőzésre, mígnem a Csepel a Népfürdő utcai pályán diadalmaskodott felettük (0-1).

A mindmáig utolsó bajnoki címet hozó 1976-77-es szezonban a Tatabánya (5-1), az MTK (2-1), a Videoton (4-2) és a Csepel (2-0) esett áldozatul, amíg a Fradi a Népstadionban legyőzte őket.

A Vasas előtt az idei szezon 4. fordulójában az Újpest áll, de hogy az örökrekordot megdöntsék, még a Ferencvárost is le kell majd győzniük a Groupama Arénában. Egyik sem ígérkezik könnyű feladatnak, de aki csúcsot akar dönteni, annak bizony bravúrokra is szüksége van…

Olvasói sztorik