Vasárnap este az újonc Gyirmótot fogadta a DVSC, amely Kondás Elemér lemondása után ideiglenesen Herczeg András irányításával lépett pályára. Remekül kezdték a találkozót a debreceniek, a 6. percben egy szöglet után Takács fejelt kapura, de Sebők hatalmas bravúrral védeni tudott. A 15. percben aztán vezetést is szerzett a jobban kezdő hazai csapat: kapu előtti kavarodás után Horváth Zsolt csapott le a labdára, és okosan a bal alsóba sarokba helyezett. (1-0)
Három perccel később csak a gyirmóti kapuson múlott, hogy nem növelte előnyét a DVSC, Tisza 25 méteres szabadrúgását ütötte ki a jobb felső sarokból Sebők. A 20. percben aztán már a kisalföldiek hálóőre sem tudta megmenteni csapatát a góltól: Tisza bal oldali szöglete után Balogh röviden szabadított fel, majd Korhut egy átvétel után a kapuba lőtt. (2-0)
Az első gyirmóti helyzetig 28 percet kellett várni, Völgyi bal oldali beadást Simon András fejelte a kapu jobb felső sarka felé, de Danilovic védeni tudott. Nem sokkal később ismét Simon András próbálkozott, távoli lövése nem találta el a Loki kapuját. Az első félidő utolsó percében még a DVSC előtt adódott lehetőség, de az első találatot szerző Horváth Zs. fölé fejelte Djelmic beadását.
Bekezdett a második játékrész elején a Gyirmót: Völgyi 25 méteres szabadrúgását Danilovicnak a bal felsőből kellett kiszednie. Az 53. percben Madarász szabadrúgásánál a Loki kapusa hárított. Hiába a gyirmóti lehetőségek, a Debrecen növelte előnyét az 58. minutumban: Tisza egy remek lövőcsel után, ballal, hatalmas erővel bombázott a tehetetlen Sebők mellett a kapu jobb oldalába. (3-0)
A 68. percben Paku távoli bombája a DVSC kapuja felett hagyta el a játékteret, egy perccel később pedig a kegyelemdöfést is megkapták. Takács cselezgetett a gyirmóti kapu előterében, majd hatalmas gólt vágott a bal felső sarokba. (4-0)
A hajrában még Simon András próbálkozását kellett szögletre ütnie a Loki hálóőrének, így több gól már nem született, a DVSC megérdemelt győzelmet aratott az újonc Gyirmót ellen.
A mérkőzést hamarosan a Rangadó.hu állandó szakértője, Gyarmati András sportmenedzser, A-licences edző értékelte:
– Ahogy egy edzőváltás után lenni szokott, a hazai csapat teljesen máshogy állt a mérkőzéshez. Mindenki bizonyítani akart, és az önbizalom is megnőtt, de ehhez az is kellett, hogy a Gyirmót nagyon gyenge napot fogott ki. Ez azonban semmit nem von le a DVSC érdemeiből, mert az első perctől kezdve irányította a játékot. Nagyban meghatározta a meccs képét, hogy már az elején betalált a Debrecen, amely jó felfogásban és magabiztosan játszott. Ez az elmúlt időszakban nem volt jellemző. A DVSC ilyen arányban is megérdemelten nyert, ráadásul nagyon szép gólok is születtek.