NB I

Elégedetlenek az edzők a szombati meccsek után – nyilatkozatok

Sok hibát vétett a Honvéd, ziccereket hibázott a Hali, rossz felfogásban futballozott a Paks.

Szombathelyi Haladás – Budapest Honvéd 1-1

Mészöly Géza, a Haladás vezetőedzője: – A két nagy ziccerből nem sikerült betalálnunk, a csapat azonban sokat tett a győzelemért. Jól sültek el a cserék is, sajnálom, hogy nem jött ki az utolsó lépés a befejezéseknél. Még több kell, helyzetet kell kidolgoznunk, a kapura veszélyesebbnek lennünk. Igazi taktikai csata volt, a Honvéd is remekül végezte a saját feladatát. Pár alkalommal meg tudtuk bontani a piros-feketéket, sajnálom a gyors gólváltást, és hogy nem tudtunk stabilabbak lenni azokban a percekben. Menni kell tovább, de a csapat megmutatta az erejét. Az egy pontot is meg kell becsülni. Jó lett volna hazai pályán legalább egyszer nyerni, de a játékosokat nem marasztalhatjuk el, mert az utolsó pillanatig küzdöttek és hajtottak.

Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője: – Sok technikai hibát követtünk el, egyszerű passzokat rontottunk el, igazából mi kreáltuk a helyzeteket, amelyekből a Haladás ránk tudott jönni, és amelyek egyikéből gólt is szerzett. Ha ebben nem javulunk, nehéz bajnokság elé nézünk. Jól dolgoznak a srácok hét közben, a munkát rendre elvégezzük, de a hétvégén elő kell hozni a személyiséget és az akaratot is.

Újpest FC – Paksi FC 1-0

Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője: – Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Rossz felfogásban futballoztunk. A gól után ugyan váltottunk, de nem volt bennünk igazán az egyenlítés. A második félidőben nyomás alatt tartottuk ellenfelünk, de akkor sem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket – és el kell ismerni, hogy az Újpest pedig veszélyes kontrákat vezetett. Már az elején eldőlt a mérkőzés, nem tudtunk válaszolni a bekapott gólra.

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője: – Agresszíven kezdtük a meccset, aminek hamar meg is lett az eredménye. Sajnos a gólunk után visszaálltunk, és átadtuk a területet a vendégeknek. A második 45 percben ismét mi kezdeményeztünk, de nem tudtuk kihasználni a helyzeteinket. A mai napon a játékosaim megmutatták, hogy mire képesek, és én büszke vagyok rájuk. Remélhetőleg ez a siker elindít minket az újabb győzelmek megszerzése felé.

Forrás: ujpestfc.hu

Ferencvárosi TC – Dósgyőri VTK 6-2

Thomas Doll, a Ferencvárosi TC vezetőedzője: – Remek mérkőzést láthattunk, amelyen sikerült megmutatnunk, hogy sokkal jobban tudunk focizni, mint ahogy azt a közelmúltban tettük. Nagyon remélem, hogy ezzel sikerült egy nagy lépést tenni afelé, hogy visszanyerjük a szurkolók szeretetét. Sok idő állt rendelkezésünkre, hogy feldolgozzuk a történteket, amit több jól sikerült beszélgetéssel sikerült elérnünk. Ma bátran, két csatárral támadtunk, és egyáltalán nem látszott meg a játékunkon, hogy a középpályáról irányítottam át egy játékost. A Diósgyőrön egyébként is lehetett látni, hogy egy pontért jött a Groupama Arénába, hiszen lényegében támadó nélkül kezdték a mérkőzést. Ezt mi remekül használtuk ki, gyorsan és kombinatívan jutottunk át rendre ellenfelünkön, és szépségdíjas gólokat szereztünk, ami külön öröm. Mindenki nagyszerűen játszott, Marco Djuricin két gólja mellett egyet elő is készített, Nagy Dominik is kiváló formában volt, de Böde Dániel és Gera Zoltán is rengeteget dolgozva, szinte hiba nélkül hozta le a meccset. Sajnálom, hogy nem sikerült Daninak betalálnia, szerintem rúghattunk volna még egy-két gólt, de a 6-2 sem rossz eredmény.

Forrás: fradi.hu

Horváth Ferenc, a DVTK vezetőedzője:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.