NB I

Haladás: Calvente továbbra is sérült

Mészöly Géza nem tudja, mikor küldheti pályára a szeméremcsont-gyulladással bajlódó spanyol támadót

Nem kezdte jól a szezont a tavaly ötödik helyen záró Haladás, amely a Ferencváros és az újonc Mezőkövesd ellen csupán egy pontot gyűjtött az első két fordulóban. A szombathelyiek a hétvégén a Honvédot fogadják, a találkozó előtt Mészöly Géza vezetőedző a haladasfc.hu-nak nyilatkozott.

– Nagyon szervezett csapat lesz az ellenfelünk, a Honvéd már az elmúlt bajnokságban is igazolta az olaszos védekezését – kezdte Mészöly Géza vezetőedző. – Minden meccsükre jellemző, hogy a szélsők, és még akár a támadók is visszazárnak a védővonalba. A kispestiek nagyon jól megszervezik a csapatvédekezést, és remekül zárják a területeket, úgyhogy ebből a szempontból talán még nehezebb dolgunk lesz, mint a Mezőkövesd ellen. A Honvédnak támadásban is megvannak a veszélyforrásai, Eppel, Holender, vagy éppen Vernes is veszélyt tud okozni az ellenfelek kapuja előtt. A pontrúgásaikra és a nagy bedobásaikra is oda kell figyelnünk, ugyanis van potenciál a kispestiek támadásaiban.

– Nekünk azokat a tanulságokat kell leszűrni, hogy legutóbb a tizennégy lövésünkből csak kevésszer találtuk el a Mezőkövesd kapuját. Fontos lesz, hogy még jobban koncentráljunk a befejezéseknél – folytatta a Haladás trénere. – Valószínűleg kevesebb lehetőségünk lesz, mint legutóbb, de bízunk abban, hogy jobb arányban fogjuk ezeket a helyzeteket kapura lövéssel befejezni. Nagyon sok elmozgás, és pontos átadások kellenek ahhoz, hogy fel tudjuk törni majd a Honvéd védekezését. Az előző mérkőzés első félidejében sok helyzetet ki tudtunk dolgozni, gólt is szereztünk, úgyhogy hasonló kezdést most is elfogadnánk. A folytatásnál természetesen hatékonyabb befejezésekre lesz szükség ahhoz, hogy még eredményesebb legyen a játékunk.

Mészöly Géza elmondta, a nyáron érkező Ezequiel Calvente elhúzódó sérülése érzékeny veszteség a csapat számára, ráadásul a visszatérésével kapcsolatban sincsenek jó hírek.

– Calvente helyzete nagyon bizonytalan, sajnos nem kapunk jó híreket a spanyol támadóról. Szeméremcsont-gyulladása van, ami gátolja abban, hogy tudjon játszani. Nem tudjuk még, hogy mikor lesz újra hadra fogható.

Olvasói sztorik