NB I

A harmadik EL-csapatot is meglepné a Vasas

Remili Mohamed a két gólpassza után gólokat is lőne, akár már a Videoton ellen – de Angyalföldön a jó rajt ellenére továbbra is szerényen készülnek.

A Vasas tökéletesen kezdte a bajnokságot, rég látott örömet okozva a szurkolóknak. Két EL-induló, az MTK és a Debrecen legyőzése után most jöhet a harmadik – mert hét végén a Videotonhoz látogatnak az angyalföldiek. Remili Mohamed, a Loki ellen két gólpassza adó csatár a Rangadónak elmondta, jó hangulatban készülnek, de tisztában vannak vele, így sem ők az esélyesek.
– Azáltal, hogy az első két forduló így sikerült, van egy egészséges önbizalom a csapatban. A Videotonnak kupameccse is van hét közben, nem is kezdték jól a bajnokságot, de van olyan keretük, hogy egy B-csapattal is erősebbek, mint néhány NB I-es csapat. Az én olvasatomban is ők a bajnokesélyesek. De nekünk megvan az önbizalmunk. próbáljuk azt a játékot játszani, amit az első két fordulóban.

– A tavalyi évből sokat okultunk. Akkor a Diósgyőr és az Újpest ellen kezdtünk, úgy voltunk vele, belefér a vereség. A bajnokság végén kiderült, hogy nem fért bele, mert nem kellett volna annyit izgulnunk a hajrában. Idén aztán úgy mentünk neki, hogy már a szezon elején is úgy kell játszanunk, mintha az utolsó meccs lenne. A legfontosabb, hogy minél előbb biztonságban legyünk. Kezdő lökésnek nagyon jó volt ez a rajt – fogalmaz Remili, aki szerint a két győzelem után sem szállt el senki, és továbbra is az elsődleges cél a megkapaszkodáshoz szükséges pontmennyiség biztosítása.
– Tudjuk, hogy reálisan hol a helyünk. Sablon, de ránk igaz, hogy szerényen, halkan mindig a következő meccsre készülünk – jelentette ki a Vasas támadója.

A DVSC ellen két remek szöglettel szolgálta ki Vaskó Tamást, így a hátvéd mellett ő volt a győzelem főszereplője. Mint elmondta, nem véletlenül érzik ilyen jól egymást a pályán:
– Vaskó Tomival régóta jó barátságban vagyunk, egy szobában lakunk a felkészüléskor, sőt, már akkor is volt rá példa, hogy az én beadásomból fejelt gólt. Az edzőnk is készült erre, Tominak volt kiürítve a terület a kapu előtt. Most biztosan odafigyelnek majd erre a hazaiak, de azért van még más a tarsolyunkban.

A felcsúti rangadón a közelmúlt alapján bármilyen eredmény születhet, a Vasas játékosa abban bízik, neki és a csapatnak is lesz oka örülni a találkozó után.
– Tavaly három meccsen háromféle eredményt értünk el a Vidi ellen, de abból már nem lehet kiindulni, ez két másik csapat. Saját magammal sose vagyok teljesen megelégedve. De a csapat egyben van, védekezésben és támadásban is. Gólpasszaim már vannak, most a gólnak kell jönnie. Remélem, az sem várat sokáig magára.
– Az első két forduló után a Videoton ellen is a három pont lesz a cél, de azt majd a meccs képe dönti el, hogy mivel lehetünk elégedettek, előre nem szeretnék semmit mondani. Ha megint vezetnénk 2-0-ra, mint tavasszal, és onnan egyenlítene ki a Vidi az utolsó percekben, biztos nem lennék boldog. De ki tudja, a legvégén egy pont is sokat számíthat… – tette hozzá Remili Mohamed.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik