NB I

Stabil kezdővé válna a DVTK üdvöskéje

Az Újpest ellen gólt szerző Oláh Bálint agresszív játékosnak tartja magát, és reméli, hogy ez még csak a kezdet.

A Videoton elleni első fordulóban aratott győzelem során játszotta első NB I-es meccsét a DVTK 21 éves saját nevelésű játékosa, Oláh Bálint. A fiatal középpályás a fehérváriak ellen a pályán lévők közül a legtöbbet futotta, az Újpest elleni második siker alkalmával pedig a diósgyőriek egyenlítő találatát szerezte. A miskolci csapat legújabb üdvöskéje tavaly még az NB III-ban focizott, most viszont a Rangadó.hu-nak nyilatkozott NB I-es tapasztalatairól és az Újpest elleni győzelemről.

– Próbáltuk játszani a játékunkat, az elején több-kevesebb sikerrel, nem mindig ültek az elképeléseink – kezdte Oláh Bálint. – Az Újpest is nyomást gyakorolt ránk, ráadásul fújtak ellenünk egy szerencsétlen tizenegyest, ami ellen nem tudtunk mit tenni, muszáj volt elfogadni a döntést. Mindezek után a második félidőre úgy jöttünk ki, hogy meg akarjuk nyerni a meccset. Beszéltük is az öltözőben, hogyha az első tizenöt percben sikerül gólt szerezni, akkor onnan már meg fogjuk fordítani a mérkőzést, és szerencsére így is lett. A vezetőgólunk után történt egy szerkezeti váltás, és már inkább a védekezésre koncentráltunk, és úgy látszik, hogy bejött.

– Milyen érzés volt a második NB I-es meccsén rögtön gólt szerezni? Hogy emlékszik vissza a találatra?

– Megmondom őszintén, hogy annyira pontosan nem emlékszem. Igazából volt egy begyakorolt szögletvariáció, ami jól sikerült. Leírhatatlan érzés volt, és egyből még magam sem fogtam fel, hogy sikerült. Aztán amikor a társak a nyakamba ugrottak, akkor kezdett tudatosulni bennem, hogy tényleg gólt szereztem.

– Hogyan éli meg egy fiatal játékos, amikor egy nyár alatt ekkorát fordul vele a világ? Gondolta volna néhány hete, hogy a DVTK hat ponttal kezdi a szezont Oláh Bálinttal a soraiban?

– Egyáltalán nem, meglepetésként ért. Titkon azért persze reméltem, hogy fogok lehetőséget kapni NB I-ben, de nem számítottam ekkora szerepre. Próbálom feldolgozni folyamatosan a történteket, de nagyon remélem, hogy ez még csak a kezdet.

– Melyek a legnagyobb erényei a pályán? Melyik poszton mozog a legotthonosabban?

– Mindenképp egy agresszív játékosnak tartom magam. A pályafutásom alatt több poszton is játszottam már, főleg a védekezőbb pozíciókban, és az évek alatt a védekező középpályás bizonyult számomra a legmegfelelőbbnek. Úgy érzem, hogy ezen a poszton tudok a legtöbbet segíteni a csapatomnak. A hétvégén fejjel sikerült betalálnom, úgyhogy szerintem a fejjátékom is erősnek mondható.

– Horváth Ferenc vezetőedző személyében milyen trénert ismert meg?

– Nagyon motivált edző, aki sikeréhes, és ezt a fajta akaratát, vágyát a csapatára is tudja vetíteni. Minden egyes meccset meg akar nyerni, és általa teljes mértékben csapatként tudunk működni. Nagyon jól motiválja, és kovácsolja össze a játékosokat. Amikor a Vidi ellen mondta a kezdőt, akkor egy kicsit meglepődtem, de mondta a mester, hogy ne izguljak és azt csináljam, amit tudok, és akkor nem lesz gond.

– Ilyen bemutatkozás után mik a céljai a szezonban?

– Szeretnék stabil kezdő lenni a Diósgyőrben. Az, hogy most két meccset játszottam, még nem jelenti azt, hogy NB I-es játékos vagyok.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik