NB I

Bajner klubváltása elé nem gördítenek akadályt Pakson

A 25 éves csatár nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket eddig az NB I-ben.

Bajner Bálint 2015 októberében igazolt az angol Notts Countytól Paksra. A magyar támadó akkor nagy reményekkel érkezett az atomvárosiakhoz, és az aláírása utáni első nyilatkozatában elmondta, hogy szeretne meghatározó játékossá válni a Paksban, és olyan teljesítményt nyújtani, amivel felhívja magára a figyelmet először az NB I-ben, majd pedig a későbbiekben ismét szeretne egy külföldi szerződést magának.

Nos, tíz hónap távlatából leszűrhetjük, hogy nem sikerült elérnie a céljait a korábban a Borussia Dortmund együttesében is pallérozódó játékosnak. Az előző idényben 14 alkalommal lépett pályára a zöldeknél, igaz ebből csupán háromszor volt kezdő, és egyik alkalommal sem játszotta végig a 90 percet. Mindösszesen egy gól fűződött a nevéhez. Az idei szezonban pedig még a keretbe sem került be a két forduló alatt a 25 éves csatár, és a helyzetét tekintve felerősödtek a távozásáról szóló hírek.

A Rangadó.hu megpróbálta elérni Bajner Bálintot, aki azonban egyelőre nem szeretne mondani semmit a jövőjével kapcsolatban. Zomborka Zoltántól, a paksiak PR menedzserétől viszont megtudtuk, a klub megfelelő ajánlat esetén elengedné a támadót.

– Az egyértelmű tény, hogy Bálint szabadlistán van már egy jó ideje. Addig ameddig nincs kérője, addig természetesen a csapattal edz. Élő szerződése van a klubnál, amennyiben viszont érdeklődés van iránta, akkor nem gördítünk akadályt a távozása elé – válaszolta honlapunknak Zomborka.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik