NB I

Böde gólja három pontot ért a Fradinak

Jobban játszott és több helyzetet alakított ki a Honvéd, de gólt a vendégek szereztek.

OTP Bank Liga, 2. forduló

Budapest Honvéd – Ferencvárosi TC 0-1 (0-1)
Budapest, Bozsik-stadion, 2384 néző. Játékvezető: Kassai.
Honvéd FC: Horváth – Lovric, Botka, Bobál, Hajdú – Hidi (Vernes, 58.), Kamber (Prosser, 82.), Gazdag – Koszta, Holender (Vasziljevics, 75.), Eppel. Vezetőedző: Marco Rossi.
FTC: Dibusz – Dilaver, Hüsing, Nalepa, Ramírez – Gyömbér (Busai, 89.), Gera , Radó, Trinks (Leandro, 72.), Nagy – Böde (Djuricin, 72). Vezetőedző: Thomas Doll.
Gólszerző: Böde (43.)

A nyitó fordulót követően a tabella első két helyén álló csapat csapott össze szombat este az NB I második fordulójában: az Újpesten sikert arató Honvéd a Haladást legyűrő, de hét közben a Bajnokok Ligájából kieső Ferencvárost fogadta a Bozsik-stadionban.

Az első helyzetek a hazaiak előtt adódtak: a negyedik percben Gazdag pörgetett Dibusz kezébe, nem sokkal később pedig Holender lőtt mellé távolról. Az első negyedóra végén Koszta lövésén kellett nagyot védenie Dibusznak, az eseménydús kezdést azonban nem követte hasonló folytatás, szépen lassan unalmas mezőnyjátékba fulladt a találkozó. A Honvéd-szurkolók gúnyolódó rigmusokkal, a foghíjas Fradi-tábor a szintén a lelátón helyet foglaló Bernd Storck vizslatásával szórakoztatta magát az első félidő nagy részében. A játékrész végén aztán felpörgött a Ferencváros: előbb Trinks beadása suhant el miliméterekkel Böde előtt, majd ismét a válogatott támadó került helyzetbe egy lefordulás után, aki ekkor már nem is hibázott, a kimozduló Horváth felett a kapuba lőtt (0-1).

Honvéd-helyzettel indult a második félidő is, Hajdú beadása majdnem beakadt a felső sarokba, a túloldalon pedig Radó előtt suhant el Nagy lapos beadása. A 63. percben Vernes szabadrúgása okozott némi bonyodalmat a Fradi kapuja előtt, az ívelésbe ugyanis senki nem ért bele – de Dibusz gyorsan kapcsolt, és kiütötte a kapuba tartó labdát. A folytatásban is fölényben játszott és próbálkozott a Honvéd, de Koszta szabadrúgásból, Vasziljevics és Eppel pedig fejesből vétette el a célt, komolyabb helyzetet pedig már nem sikerült kialakítaniuk a hazaiaknak, így az első félidő végén szerzett Böde-góllal a Ferencváros szerezte meg a három pontot – a zöld-fehérek az utolsó másodpercben még meg is duplázhatták volna az előnyt, de hiába vitte üresen két támadójuk a labdát Horváthra, Radó pocsék passza miatt nem zárult lövéssel az akció.

A mérkőzést a Rangadó.hu állandó szakértője, Szurgent Lajos, a Honvéd korábbi vezetőedzője értékelte:
– Nehéz mit mondani, mert ezt a maga alatt lévő Fradit most meg lehetett volna fogni. Az első félidő lassú játékot hozott, az első pár percen kívül a kapuk nem igazán forogtak veszélyben – támadott és mezőnyfölényben volt a Honvéd, de hiányzott a kreativitás és a rafináltság a játékból. Aztán jött Böde, neki és a Fradinak elég volt egyetlenegy villanás, és az első helyzetükből megszerezték a vezetést, aminek hatására még jobban visszaálltak – a második félidőben alig jöttek át a félpályán, de a hazaiak nem tudtak mit kezdeni a zöld-fehérek védelmével, az utolsó mozdulatokba mindig hiba csúszott. A végén majdnem 0-2 lett az eredmény, amire azt mondták volna, hogy egy sima meccs, de ez minden volt, csak sima nem: a döntetlen sokkal igazságosabb lett volna.
Olvasói sztorik