NB I

A Honvédnál tudják, hogy kell a Fradi ellen játszani

Hidi Patrik szerint a csapata tele van önbizalommal, és nem írná alá előre a döntetlent.

A hétvégi NB I-es forduló egyik nagy rangadója a Budapest Honvéd és a Ferencvárosi TC összecsapása lesz a Bozsik József Stadionban. Nagy kérdés, hogy a zöld-fehérek a hétközi BL-blamán túl tudnak-e lépni ilyen korán, vagy még kihat a teljesítményükre az idő előtti búcsú. Az OTP Bank Liga nyitó fordulójában a Honvéd első gólját Hidi Patrik szerezte, aki most honlapunknak elárulta, hogyan készülnek a hétvégi találkozóra.

– A magyar focinak nagyon jót tett volna, ha továbbjut a Ferencváros, sőt, szerintem az is benne volt, hogy eléri a csoportkört – kezdte az Újpest ellen a negyedik percben betaláló középpályás. – Azt gondolom, hogy ez az önbizalmuknak mindenféleképpen rosszat tett, és bármennyire is profi játékosokról beszélünk, tudjuk, hogy emiatt hogyan készüljünk ellenük. Az utóbbi néhány alkalommal mindig szoros meccseket játszottunk velük, szerintem ez ma is így lesz.

A Honvéd az utóbbi két alkalommal legyőzte hazai pályán Böde Dánieléket, és mostanában az idegenbeli fellépésükkor is rengeteg problémát okoztak a szombati ellenfélnek.

– Nemcsak hazai pályán, hanem a Groupama Arénában is tudtuk, mit kell ellenük tenni. Tavaly mind a két idegenbeli fellépésünkön mi szereztük meg a vezetést, bár aztán végül egyik meccsen sem tudtunk pontot szerezni. Megvan a taktikánk ellenük, ha azt minél kevesebb hibával betartjuk, meg fogjuk nyerni a találkozót. Az Újpest ellen, Angyalföldön irreális körülmények voltak, az vált a javunkra, hogy sokkal jobban tudtunk alkalmazkodni ehhez, mint a lila-fehérek. Szombaton ennél sokkal jobb lesz a pálya, éppen ezért nem lehet az első fordulóból messzemenő következtetéseket levonni. Más meccs, más talaj, más ellenfél lesz, de a célunk ugyanúgy a három pont begyűjtése – folytatta a 25 éves játékos.

– A Fraditól várom jobban a kezdeményezést, mi ahogyan eddig is, a stabil védekezést próbáljuk minél jobban megoldani, és abból veszélyes kontrákat végigvinni, amelyekből pedig gólokat igyekszünk szerezni. Egyáltalán nem írnám alá a döntetlent, a csapat nagy önbizalommal vág neki a rangadónak, aztán majd meglátjuk, mit hoz a meccs – zárta nyilatkozatát Hidi Patrik.

Olvasói sztorik