NB I

Lencse László: külföldre igazolok

A 28 éves támadó a Rangadónak kijelentette, otthagyja a Puskás Akadémiát, és újra légiósnak áll. Több országból is érdeklődnek iránta…

Hamarosan eldől, melyik lesz Lencse László új együttese, ám az már szinte biztosan kijelenthető, a csatár búcsút int Magyarországnak. Mint ismert, a játékos a Puskás Akadémiában és az Újpestben is szerepelt a legutóbbi idényben, mindkét csapatban négy-négy bajnoki gólig jutott.

A PFLA kiesett az NB I-ből, és akárcsak a válogatott Fiola Attila, Lencse is elköszön, s minden bizonnyal újra légiósnak áll.

– Több országból is vannak érdeklődők, ám egyelőre nincs konkrétum a jövőmet illetően – felelte megkeresésünkre a 28 esztendős támadó. – Annyit elárulhatok, hogy szinte bizonyosan külföldre igazolok: abban a korban vagyok, amikor már hatványozottan gondolnom kell a jövőmre.

Lencse korábban Izraelben és Görögországban is profiskodott, s bár az előbbi állomáshelyén rossz élményei is voltak, mint mondta, idővel megszépül minden. A három évvel ezelőtti tripoliszi szereplésére ugyanakkor jó szívvel gondol vissza, remekül érezte magát Görögországban. Ez már csak azért is fontos, mert úgy tudjuk, görög és kazahsztáni ajánlata is van…

Olvasói sztorik