NB I

Kétmilliárdot ér az NB I tíz legértékesebb nyári szerzeménye

Volt és jelenlegi válogatottak, illetve holland légiósok alkotják a tízes listát.

Bár a nyári átigazolási szezon még csak féltávnál tart, a magyar bajnokság 2016-17-es kiírása a hétvégén elrajtolt, ez pedig remek alkalom arra, hogy górcső alá vegyük az eddigi igazolásokat. A szerzeményeket sokféleképpen lehet értékelni, mi most a piaci értékük alapján állítjuk össze a top10-es listánkat – ebben pedig a mértékadó transfermarkt.de honlap volt segítségünkre.

10. Marek Strestík (400 ezer euró)

Az évek óta Magyarországon légióskodó egyszeres cseh válogatott futballista az MTK csapatától igazolt a frissen feljutó Mezőkövesdhez, első meccsén pedig rögtön hőssé is vált – két góljának köszönhetően csapata pontot mentett a másik újonc, a Gyirmót ellen. Ha így folytatja, a 29 éves támadó-középpályás hamar túlszárnyalja az előző bajnokságban nyújtott teljesítményét – akkor összesen öt gólig jutott a kék-fehéreknél.

9. Vukasin Polekszics (400 ezer euró)

A montenegrói válogatott kapus a kieső Békéscsabától került a nagy küzdelem árán bennmaradó Vasashoz kölcsönbe. A korábban több magyar csapatnál is védő rutinos hálóőr debütálása tökéletesre sikeredett, hiszen a fővárosi gárda gólt sem kapva múlta felül az MTK együttesét az első fordulóban.

8. Danilo Szekulics (500 ezer euró)

Az FK Vojvodina együttesét hátrahagyó 26 éves szerb ingyen érkezett Debrecenbe, értéke ennek ellenére eléri a félmillió eurót is. A középpályás eddig nem kapott lehetőséget arra, hogy megcsillogtassa tudását: a Zsogyino elleni Európa Liga odavágót és a Paks elleni bajnoki nyitányt is a padról nézte végig.

7. Sjoerd Ars (500 ezer euró)

Az 32 éves csatárnak nagy szerepe volt abban, hogy a NAC Breda végig harcban volt a holland élvonalba való feljutásért – az Eredivisie azonban végül nem jött össze, a 21 bajnoki gólt szerző Ars pedig a szombathelyiekhez igazolt. A debütálás nem sikerült túl jól, a holland légiós nem sok vizet zavart a Ferencváros elleni 3-1-es nyitómeccsen – igaz, a címvédő ellen nem volt könnyű dolga.

6. Murtaz Dausvili (600 ezer euró)

Egy újabb válogatott labdarúgó, ezúttal Grúziából: a 27 éves Dausvili felnőtt pályafutása során csupán két klubban szerepelt, mielőtt a Diósgyőrhöz szerződött. A középpályás csereként egyelőre egy félidőt kapott a Videoton elleni győzelem alkalmával, de idővel kulcsjátékosa is lehet a DVTK-nak.

5. Bódi Ádám (600 ezer euró)

Bódi a tízes lista egyetlen olyan játékosa, aki nem ingyen, kölcsönbe, vagy ismeretlen összegért érkezett új klubjához: a 25 éves középpályás 550 ezer euróért cserébe került a bajnoki álmokat dédelgető Videotonhoz. A Debrecennel nagy sikereket elérő egyszeres magyar válogatott játékos a DVTK elleni vereséget a padról nézte végig, de az Európa Ligában már játszott, sőt a Cukaricki ellen gólt is szerzett a csapatban.

4. Lovrencsics Gergő (650 ezer euró)

Lovrencsics hazacsábítása hatalmas szó: a legjobb éveiket taposó magyar válogatott játékosok általában a hazai bajnokságtól távol keresik kenyerüket, egy sikeres külföldi karriert pedig nem sokan hagynak hátra az NB I kedvéért – a 27 éves szélső mostantól a szabályt erősítő kivétel. Bár Nagy Ádám távozott, Lovrencsics érkezésével nem csökkent a magyar válogatott játékosok száma a Ferencvárosban.

3. Danko Lazovics (800 ezer euró)

Az egykori szerb válogatott csatár hatalmas vándormadár: 2000 óta 13 együttest járt meg, Szerbia mellett játszott Hollandiában, Németországban, Oroszországban, Kínában és Szlovéniában is, mielőtt most nyáron a Videotonhoz igazolt. A gólérzékeny támadó csereként állt be a DVTK elleni vereség alkalmával, de első NB I-es találata még várat magára.

2. Sjoerd Overgoor (850 ezer euró)

A holland középpályás világéletében hazája első és második vonala között liftező csapatokban játszott, de 27 évesen úgy érezte eljött a váltás ideje – és a Szombathelyi Haladáshoz igazolt. Honfitársához hasonlóan nem nyújtott kiemelkedőt a Ferencváros elleni bajnokin, de a holland duó idővel jó eséllyel belelendül a játékba, és nagy erőssége lehet a vasi csapatnak.

1. Marco Djuricin (1,5 millió euró)

Az NB I jelenlegi legértékesebb játékosa tavaly az angol harmadik ligában szereplő Brentfordnál volt kölcsönben, de előtte az osztrák bajnok Red Bull Salzburgot vagy a Hertha BSC-t is erősítette. A 23 éves, kétszeres osztrák válogatott csatár a nyitányon csereként kapott lehetőséget a Fradiban, de a pályán töltött szűk fél óra alatt is látszott, hogy nagy erőssége lehet a bajnoki címvédőnek az idényben.

Olvasói sztorik