NB I

Honvéd: „gyerekként távozott és férfiként érkezett vissza”

Marco Rossi vezetőedző a tavaly még Kisvárdán játszó Koszta Márkot dicsérte, aki szerződést hosszabbított a klubbal.

A Honvéd játékosa, Koszta Márk magabiztos teljesítményt nyújtott az Újpest ellen 2-0-ra megnyert nyitányon úgy, hogy egyéves kitérő után a kezdőcsapatban találta magát. A labdarúgó az elmúlt szezont az NB II-es Kisvárdánál töltötte, ahol Magyar Kupa- és bajnoki meccseket is beleértve 28 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Koszta esetében a kölcsönadás nagyon hasznosnak bizonyult, a klubhonlap szerint ez is bizonyítja az NB I-es csapatok, akadémiák és NB II-es együttesek közötti együttműködés fontosságát.

– Természetesen nagy élmény volt a pályán lenni. Gondolom az új, fiatalokra vonatkozó szabály miatt kaptam meg azonnal a lehetőséget, hiszen a Honvéd a két fiatal játékos játszatására vonatkozó ajánlást betartja. Próbáltam felkészülni úgy, hogy ne ez legyen az egyetlen ok, amiért játszom, hanem a teljesítményem miatt szavazzon bizalmat az edző. Egyáltalán nem volt nyomás rajtam. Van különbség a másodosztály és az első osztály között, de ha nem szerepeltem volna az NB II-ben, nem lennék egyáltalán magabiztos az NB I-ben – fogalmazott.

Koszta Márkról – akivel 2019. június 30-ig szóló szerződést írt alá a klub – megkérdezték a csapat vezetőedzőjét, Marco Rossit is.

– A játékos esetében fontos volt a kölcsönadás. Az NB III-at már kinőtte és látszott rajta a tehetség, de az NB I még nagy falat volt neki. Az akkori játékost az elmúlt hetekben és az edzésen látott játékossal összehasonlítva jelentős fejlődés látható, azonban még sok munka vár rá. Látszik, hogy Kisvárdán nagyon jó, hozzáértő munkát végeztek a játékossal. Sokat adott neki a sok játéklehetőség is. Fejlődött fizikálisan, erősebb, keményebb, agresszívebb lett. Sokkal jobban bírja az ütközéseket és rutinosabb lett a párharcokban és gyorsabb lett a döntéshozatala is. Tőlünk gyerekként távozott és férfiként érkezett vissza. Az alap így jó, de nagyon sok munka előtt áll még – mondta.

Olvasói sztorik