NB I

Újabb két fiatal kapott DVTK-szerződést

A Diósgyőri VTK csapatában négy saját nevelésű játékos vette ki a részét a Videoton legyőzéséből. A közeljövőben ez a szám tovább nőhet, hiszen Szabó I Balázs szerződést hosszabbított, Mahalek Marcell pedig megkapta élete első profi szerződését – írja a klub honlapja.

Szabó I Balázs Putnokon és Kazincbarcikán tanulta a labdarúgás alapjait, és egy Honvédnál tett kitérőt követően érkezett 16 és fél évesen Diósgyőrbe. Az élvonalban egy évvel később mutatkozott be, máig kétszer lépett pályára. Fél évet Sopronban töltött kölcsönben, az előző bajnokságban a DVTK tartalékcsapatában mutatta meg tehetségét.

– Bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztam, amikor tavaly hazajöttem a soproni kölcsön után – nyilatkozta Szabó I Balázs. – Az elmúlt évben folyamatosan azért dolgoztam, hogy visszatérjek az első csapat keretéhez, és a klubvezetés úgy ítélje meg, érdemes meghosszabbítani a lejáró szerződésem. Ez sikerült, következő célom az, hogy mérkőzésen is minél többször kerettag legyek, majd egyre több játékpercet kapjak.

Mahalek Marcell Miskolcon született, 11 éves korától edz Diósgyőrben. Három és fél éven keresztül a Honvéd akadémiáján nevelkedett, azonban 2013 elején hazatért. Az előző bajnokságban a DVTK tartalékcsapata védelmének vezére volt.

– Gyerekkoromtól kezdve az volt a vágyam, hogy a DVTK labdarúgója legyek, nagy álmom teljesült ezzel a profi szerződéssel – osztotta meg örömét Mahalek Marcell. – Ettől még nem lettem „profi”, de úgy érzem, jó úton haladok ebben az irányban, amit a klub is elismert. Sokkal nagyobb dolognak tartom, hogy az első csapattal készülhetek, bevallom őszintén, ezzel a lehetőséggel akkor is éltem volna, ha nem kapok új szerződést. Várhatóan eleinte a tartalékcsapatban kapok meccsterhelést, de készen állok arra, hogy pályára lépjek az élvonalban is.

– Mindkét fiatal jó teljesítményt nyújtott az előző idényben a DVTK tartalékcsapatában, illetve Horváth Ferenc is elégedett volt az edzéseken nyújtott teljesítményükkel, ezért hosszabbítottunk, illetve kötöttünk velük új szerződést – mondta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Mindketten az első csapattal készülnek, hétvégente pedig a vezetőedző döntése szerint játszanak az első, vagy a tartalékcsapatban.

Olvasói sztorik