NB I

NB I-es debütálók: megyeegyes múlttal robbant be a gyirmóti tehetség

Tucatnyinál is több labdarúgó mondhatja el magáról a hétvégi fordulót követően: a legmagasabb honi osztályban is bizonyítottak.

A hétvégén újra tétmérkőzésen léptek pályára az NB I-es csapatok. A bajnokság első fordulójában több játékos is átesett a tűzkeresztségen, azaz debütált az élvonalban. Összeállításunkban annak jártunk utána, kik voltak azok, akik először léptek pályára a legmagasabb honi osztályban.

A Vasas nemrég kínált profi szerződést Kleisz Márknak, a 18 éves játékos 2020-ig kötelezte el magát az angyalföldieknél. A fiatal középpályás az első fordulóban, az MTK elleni győztes mérkőzésen rögtön szerepet is kapott, a hajrában bő öt percnyi lehetőség jutott neki a bizonyításra. Korábban csak ifjúsági csapatokban villoghatott.

A Diósgyőr színeiben a 21 éves Oláh Bálintnak kezdőként szavazott bizalmat Horváth Ferenc, a fiatal játékos karrierjében ezt megelőzően az NB III-as bajnokság volt a legmagasabb osztály, ahol bizonyíthatott.

Szombaton újoncok csaptak össze Mezőkövesden: a hazai kapuban Dombó Dávid első ízben védhetett a legmagasabb osztályban, míg a szintén kezdő Szeles Tamás az NB II után az NB I-ben is bemutatkozhatott. A túloldalán, gyirmóti színekben Madarász Márk az NB II-ben már oszlopos tagja volt a győri együttesnek, kezdőként első ízben az NB I-ben is bizonyíthatott. Debütált Szegi Vince is, akinek korábbról csupán kettő NB II-es mérkőzése volt csereként, tavaly a második számú együttes színeiben, a megyei első osztályban hívta fel magára a figyelmet jó teljesítményével.

A Haladás nyáron leigazolta a legutóbb Liverpoolban ifjúsági csapataiban szereplő Polgár Kristófot, a 20 éves fiatal a Ferencváros ellen végig pályán volt. Magyarországon korábban csak utánpótláscsapatok színeiben szerepelt.

Debütáltak a légiósok

A Diósgyőr színeiben Murtaz Daushvili csereként lépett pályára, míg ugyanez volt elmondható a székesfehérvári Danko Lazovicsról is, aki bő negyven percet kapott a Vidiben – mindketten nyáron érkeztek klubjukhoz, korábban az NB I-ben még nem szerepeltek. A Ferencváros színeiben is debütáltak az új fiúk: Oliver Hüsing a védelemben volt kezdő, míg Marco Djuricin csereként lépett pályára. A Haladásnál a friss igazolások közül Sjoerd Overgoor és Sjoerd Ars is kezdőként ismerkedhetett közelebbről az NB I-es közeggel.

Cserék már voltak, hétvégén először kezdtek

Az 1997-es születésű tehetség, Ternován Patrik először volt kezdő a DVTK-nál, négyszer csereként már pályára lépett. A 20 éves Koszta Márk kezdő volt a Honvédnál – korábban egyszer szerepelt csereként a legjobbak között. Az újpesti kapus, Banai Dávid kétszer volt epizódszereplő legmagasabb osztályban, most először kezdett, ugyanez volt elmondható a 19 éves Pávkovics Bencéről is, aki végigjátszotta a Honvéd elleni bajnokit.

Pályán a fiatalok

Utánajártunk annak is, mely csapatok tettek eleget annak az MLSZ-szabálynak, amely a fiatalok előtérbe helyezését forszírozza. Mint ismert, a másodosztályhoz hasonlóan két fiatal (1996-ban vagy később született) hazai focista szerepeltetése esetén jut hozzá egy élvonalbeli egyesület a maximális támogatási összeghez.

A Vasas színeiben kezdő volt Vida Máté (1996) és Szivacski Donát (1997), de csereként pályára lépett a fentebb már bemutatott Kleisz Márk is (1998).

A Diósgyőrnél kezdőként Nemes Milán és Ternován Patrik tett eleget az U20-as szabálynak. A Haladásnál Polgár Kristóf (1996) az első perctől, míg Rácz Barnabás (1996) csereként beszállva képviselte a fiatalságot. Marco Rossi három 1996-os születésű játékosnak szavazott bizalmat: Gazdag Dániel és Koszta Márk kezdőként, Kovács Dániel csereként lépett pályára az Újpest ellen. A hazainál Pávkovics Bence (1997) és Kecskés Ákos (1996) volt tagja a kezdőcsapatnak. Szegi Vince (1997) a gyirmóti, Lenzsér Bence (1996) a paksi kezdőben követelt magának helyet.

Olvasói sztorik