NB I

A Bognár-mesterhármas elmaradt, de nyert a DVTK

A második perc elején már vezetett a Vidi, de fordítottak a miskolciak.

OTP Bank Liga, 1. forduló

Videoton FC – Diósgyőri VTK 1-2 (1-2)
Pancho Aréna, 2069 néző Játékvezető: Andó-Szabó – Theodoros, Kóbor – Huszár
Videoton FC: Kovácsik – Szolnoki, Lang, Juhász, Fejes – Pátkai – Nego, Barczi (Lazovics, 52.), Kovács I., Oliveira (Suljic, 78.) – Feczesin (Géresi, 65.). Vezetőedző: Henning Berg
DVTK: Antal – Lázár, Tamás, Lipták, Nemes – Elek – Oláh B., Nikházi (Bacsa, 62.), Bognár, Ternován (Daushvili, 46.) – Ugrai (Okuka, 74.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerzők: Feczesin (2.), ill. Bognár (17., 38.)
Kiállítva: Lázár (80.)

Azonnal megadta a sors Horváth Ferencnek (aki játékosként mindkét csapatban megfordult, mi több, gólt is lőtt a másiknak) a visszavágás lehetőségét. A Videotont ősszel a középmezőnyben átvevő, majd ezüstéremre vezető tréner már többször hangoztatta, nem örül annak, hogy távoznia kellett. A Vidit eleve csak ideiglenesen kormányzó edző helyére a szezon végeztével a norvég BL-győztes Henning Berg jött.

Az Európa Ligában igen vegyesen szerepelt a mérkőzést megelőzően a Videoton, hiszen egyszer gyenge játékkal 3-0-ra győztek, majd idegenben szintén pocsék teljesítményt mutatva 2-0-ra kikaptak, míg legutóbb magabiztos játékkal kétgólos előnyt harcoltak ki a szerb Csukaricskivel szemben.

A Diósgyőrnél több komoly változás is történt a nyáron, távozott többek között Kovács G., Novothny, Koman és Grumics, de Lázár Pál személyében válogatott játékost is igazoltak, valamint Ugrai Roland is érkezett.

Érdekesség, hogy a két csapat elmúlt hat találkozója 2-1-es végeredménnyel zárult, amiből ötször a fehérváriak örülhettek, bár legutóbb, márciusban épp a Diósgyőr nyert. A DVTK-ból Lipták, Elek és Lázár is bajnok lett a Vidivel korábban; míg Barczi a miskolciakkal nyert Ligakupát, épp mostani csapata ellen (sőt: legutóbbi bajnoki gólját is nekik lőtte).

A kezdőbe bekerült Feczesin Róbert és Loic Nego, ők eltiltás miatt az Európa Ligában biztosan nem játszhatnak majd.

Alig 60 másodperc kellett a Videoton vezetéséhez: Lipták fejelt szögletre, ezt a fehérváriak legurították Oliveirának. A portugál légiós bekanyarította középre, Antal rettenetesen elnézte a labdát, így Feczesin a kapufa tövére fejelte azt, a labda pedig becsorgott (1-0).

A 7. percben máris egyenlíthetett volna a DVTK: Bognár indította Nikházit a későn kilépő Lang és Szolnoki mögött, a korábbi MTK-játékos viszont ziccerben Kovácsikba lőtte a labdát.

Négy perccel később Kovács emelt Fejeshez, aki szépen adott be, Feczesin csúsztatott Lipták szorításában, a labda keresztbe ment a kapu előtt.

A 17. percben Lang passzolta el csúnyán, így a rendezetlen védelemre vezethette a DVTK. Bognár váratlanul elhúzta befelé, majd Pátkai mellől a kapu jobb oldalába lőtt, Kovácsik nem védhette (1-1).

A 21. percben Bognár ugratta ki Eleket Juhász mellett, a védő kissé meglökte válogatottbeli csapattársát, aki a tizenhatos vonalán nagyot esett, de Andó-Szabó nem ítélt semmit.

A 25. percben Barczi lőtt mellé Feczesin passza után helyzetben. Az ezt követő percekben nagy helyzet nem esett, de a mérkőzés végig jó iramú, színvonalas volt.

A 38. percben átvette a vezetést a Diósgyőr. Pátkai rossz felívelése után indulhatott miskolci kontra, ami azonban viszonylag lelassult, ám egy gyors váltás végén Bognár Elektől kapta a labdát a védők mögött. Lesről szó sem lehetett, mivel Fejes alaposan bent ragadt, így az irányító középpályás zavartalanul lőtt a bal alsóba (1-2).

A 43. percben Ternován sárgult be Kovács lerántásáért, egy minutummal korábban pedig Suljic reklamált ki egyet a kispadon. A 44. percben Szolnoki emelt középre, Oliveira rádőlt, de a blokkba lőtte a labdát. Ezzel zárult a kifejezetten élvezetes, helyzetekkel tarkított első félidő.

A félidőben a debütáns, 28-szoros válogatott grúz, Daushvili váltotta Ternovánt. Az 52. percben aztán a hazaiak is cseréltek: Barczi helyére a nagynevű újonc, Lazovics érkezett.

Óriási nyomás nehezedett a második játékrész elején a miskolciakra. Az 55. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Oliveira törte el csúnyán a labdát helyzetben.

Az 56. percben Kovácsot vágta fel Nikházi, aki sárga lapot kapott. A szabadrúgást követően Lazovics szerezte vissza a labdát és lőtt, a megpattanó játékszert Antal magabiztosan fogta. Egy perccel később Szolnoki lőtt 25 méterről, a kapus ezt is begyűjtötte.

A 60. minutumban Lázár is besárgult, ő is Kovácsot bántotta. Két perccel később a Videoton is kapott egy lapot: Bognár tolta el Juhász mellett a félpályán, a 90-szeres válogatott hátvéd pedig szándékosan feldöntötte. Ezt követően Bacsa jött Nikházi helyére.

A 65. percben aztán megint cserélt a Vidi: Géresi Feczesin helyére állt be. Majdnem azonnal gólt lőttek a fehérváriak a változtatás után: Juhász maradt elöl és lőtt éles szögből, Antal kis híján bevédte, majd sokáig pattogott a labda az ötös közelében, de végül sikerült tisztázni.

Még mindig a 66. percben jártunk, amikor Kovács húzott befelé balról, lövésébe ketten vetődtek bele, így felpattant, Antal pedig lehúzta. 30 másodperc múlva egy beadást a tizenhatos előterébe fejeltek ki a diósgyőri védők, Szolnoki mellel levette, majd 26 méterről fölé lőtt.

A 71. percben egy támadás erejéig kijött a Diósgyőr is, végül Oláh lőtt a kapu mellé távolról. Két percre rá Elek tört előre, Pátkai nem tudta lefutni, így 25 méter után egyszerűen felrúgta, ő is sárgát kapott. Ezután jött még egy csere: Okuka állt be Ugrai helyett, vagyis csatár helyett védő jött.

A 78. percre mindkét félnek elfogytak a cserelehetőségei, ekkor ugyanis Oliveira helyére állt Asmir Suljic. A 80. minutumban Szolnoki indította szenzációsan, 40 méteres passzal Negót, aki a tizenhatoson belülről mellébombázta a labdát.

A 80. percben óriási hibát követett el Lázár Pál. Előbb Géresi Krisztiánt rántotta vissza, ám önmagában ez még nem ért volna második sárgát; de ezt követően még el is rúgta a játékszert, így pirosat kapott. Újabb két perc múlva Daushvili repült bele Negóba nyújtott, magas lábbal, ágyékmagasságban, de megúszta sárga lappal.

A 84. percben a fölény ellenére végleg a DVTK felé billenhetett volna a mérleg nyelve: Fejes előbb szépen szerelt, majd az érkező Bognárt teljesen feleslegesen faultolta a tizenhatos sarkánál ártalmatlan szituációban, így büntetőt kapott a Diósgyőr. A sértett állt oda, de mesterhármast nem ért el, Kovácsik ugyanis gyönyörűen védte a bal alsóba tartó lövést.

A 90. percben Sljic adott be, középen megcsúsztatták, Fejes érkezett, át is vehette a tizenhatoson, majd az ötös sarkáról Antalba rúgta. A 92. percben Juhász közeli lövését is bravúrral védte a hálóőr.

A 93. percben Suljic verte meg emberét, beadta, Nego lövését az ötösön blokkolták. Több helyzetet már nem tudtak kialakítani a hazaiak, így maradt az összességében meglepő, de ebben a párharcban már megszokott 1-2-es eredmény. A Videoton a második félidőben nem engedte ki térfeléről a Diósgyőrt, de gólt nem tudott szerezni, Bognár pedig tizenegyesből sem ért el mesterhármast. A fehérváriak máris lépéshátrányba kerültek a Ferencvárossal szemben a bajnoki címért való küzdelemben.

A címlapkép a vidi.hu-ról származik.

A Rangadó.hu szakértője, Vitelki Zoltán, a Diósgyőr korábbi vezetőedzője:

– Teljes mértékben megérdemelt győzelmet aratott a DVTK. Minden játékos pontosan tudta, mit várnak el tőle és hozta is azt. Horváth Ferenc egységes, küzdő szellemű csapatot küldött pályára és a megszerzett három pont remek előjel a bajnokságra nézve. Ami az új szerzeményt, Daushvilit illeti, az látszott, hogy nem a fineszes, technikás fajta, de mindenhol ott volt, ütközött, szerelt.

Olvasói sztorik