NB I

Újpest: késésben vannak, csak októberre készül el a Szusza Ferenc Stadion

Az Újpest FC ügyvezető igazgatója, Gyarmati Eszter a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt arról, hogy a klub együttműködik a Mályvavirág Alapítvánnyal, hogy közösen hívják fel a figyelmet a méhnyakrák megelőzésére. Szóba került továbbá a stadionfelújítás, ami kis csúszásban van és az igazolások helyzete is.

Az Újpest FC bővíti társadalmi felelősségvállalási tevékenységét, együttműködik a Mályvavirág alapítvánnyal, hogy a férfiak figyelmét is felhívják a méhnyakrák veszélyeire, hogy ők is támogassák párjaikat, nőismerőseiket a betegség megelőzésében.

A szezon közben folyamatosan lesznek olyan aktivitások, amibe mindenki be tud kapcsolódni. Tóth Icó, az alapítvány elnöke így nyilatkozott az együttműködésről: – Nagyon nagy megtiszteltetés számunkra, hogy együttműködhetünk, hiszen így aztán messzire lesz hallható majd a hangunk, és bízunk benne, hogy a férfiak bekapcsolódásával még erősebb lehet ez a terület.”

– A fiúk nagyon pozitívan állt az együttműködéshez, már túl is vagyunk egy közös fotózáson, ahol a kampányhoz és a stadionújság első számának a borítójához készítettünk képeket. Nagyon örültek, mindenki szeretett volna részt venni, és végül úgy választottuk ki a játékosokat, hogy a hölgyek minden korosztályból képviselve legyenek – mondta Gyarmati Eszter. Az „Óvlak téged!” elnevezésű kampány fotóin Kabát Péter az édesanyjával, Balajcza Szabolcs a feleségével, Kecskés Ákos pedig a testvérével szerepel. A szezon első mérkőzésén az alapítvány képviseletében Tóth Icó végzi majd el a kezdőrúgást.

A beszélgetés során szóba került a FIFA büntetésről is, amely szerint a jelenlegi és a következő téli átigazolási időszakban nem igazolhat a klub. A lila-fehérek a Nemzetközi Sport Választottbírósághoz (CAS) fordultak, kérve a döntés megváltoztatását, illetve felfüggesztését. Bíznak benne, hogy pozitív választ kapnak, de ennek időpontjáról még nincs információ.

– Azt mondja a szabályzat, hogy 60 nap az eljárási idő, de ez nálunk meghosszabbodott, hiszen 2 ügyet egyesítettek, és így jelen állás szerint pontos dátumot nem is tudunk mondani, illetve a bíróság az eljárás ezen szakaszában nem is mond erről semmit – fogalmazott Gyarmati Eszter.

– Kihívásokkal teli az Újpest helyzete. Voltak olyan játékosok, akikkel már mindenben megállapodtunk, szerettük volna aláírni a dokumentumokat, csak még várnunk kell vele, hiszen jelen állás szerint nem tudnánk kikérni a játékengedélyüket, és azt nem szerettük volna megtenni egyik játékossal sem, hogy kötünk egy munkaszerződést, és nem versenyezhet, nem játszhat tétmérkőzésen. Ez senkinek nem érdeke – mondta a helyzetről a klubvezető a Sport TV Mai helyzet című műsorában. – Most nem tudtunk igazolni, kölcsönből tudunk visszahívni játékost, illetve hosszabbítani tudtunk adott játékosokkal, amit meg is tettünk. A játékengedélyek nagy része már rendelkezésünkre áll.

Ha a helyzet nem változik, nagyobb feladat vár a fiatalokra.

– Edzőtáborba is utaztak már fiatalok a kerettel, ez az elképzelés az edzőtől nem áll távol. Nyilván nem csak fiatalokkal szeretnénk erősíteni, hanem azért rutinosabb, tapasztaltabb játékosokkal is, és remélem, hogy erre meg lesz a lehetőségünk.

A Szusza Ferenc stadion felújítása miatt az Újpest a Fáy utcában játssza mérkőzéseit a szezon első fordulóiban. Ez előreláthatólag október elejéig lesz így: – A hírek szerint egy kis csúszásban van a projekt, úgyhogy úgy néz ki, hogy október elején tudunk visszatérni, jelenleg folyamatban vannak az építési munkálatok. Addig a Fáy utcában fogjuk játszani a bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzéseinket.

Olvasói sztorik