Az időjárási viszontagságok miatt negyed óra késéssel indult az NB I 2016-17-es szezonjának egyik nyitómérkőzése, az Újpest-Honvéd találkozó. Az égi áldás persze a 15 perces csúszás alatt sem állt el, a felek így zuhogó esőben futottak ki az egyre nagyobb méretű pocsolyákkal rendelkező pályára – az Illovszky-stadionban, ugyanis az Újpest otthonában, a Szusza Ferenc stadionban a felújítási munkálatok miatt október elejéig nem lehet mérkőzést játszani.
A zord körülmények már az első percekben rányomták bélyegüket a mérkőzésre: egy pocsolyában lelassuló labda meglepte az újpesti védőket, a játékszert pedig így Eppel gyűjtötte be, akinek a beadásából Hidi már a 4. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek (0-1). Nem váratott sokáig magára az első hazai helyzet sem, de Angelov lövését Horváth könnyedén fogta meg.
A próbálkozások ezt követően egyre ritkultak: a támadóknak nem volt egyszerű dolguk, a lapos passzok rendre elakadtak a vizes talajon, a beíveléseknél viszont jól állták a sarat a védelmek. Egyszer-egyszer sikerült lövőhelyzetig jutnia az Újpestnek, de Bardhi, Andrics és Angelov lövését is blokkolták a Honvéd védői, a túloldalon pedig Holendert szerelte az egyik pocsolya. Jól kezdte, és jól is fejezte be a játékrészt a Honvéd, a félidő utolsó percében Gazdag beadására remek ütemben ugrott fel Eppel, és 12 méterről egy ívelt fejessel bevette az első élvonalbeli meccsét játszó Banai kapuját (0-2).
Kis híján a második félidő is Honvéd-góllal indult, de Gazdag lövésénél nagy védést mutatott be Banai. Ezt követően a szünetben beállt Diarra aktivitásának köszönhetően fölénybe került az Újpest, előbb a mali játékos lövését blokkolta Bobál, majd az ő beadása után került nagy helyzetbe Angelov, aki azonban nagy helyzetben nem találta el a kaput. A 64. percben újra Diarra ívelése után próbálkozott az Újpest, de a szintén csereként beállt Lázok az oldalhálóba rúgta a helyzetet, két perccel később pedig megint ő kísérletezett, de ezúttal Horváth kezébe fejelt.
A Honvéd részéről Koszta került helyzetbe kétszer is, de a védők és a pocsolyák együttes erővel szerelni tudták, az újpestiek részéről pedig Windecker nem tudta kapura irányítani a labdát két alkalommal sem a védők gyűrűjében. A mérkőzés hajrájában Hidi lövését fogta Banai, a túloldalon pedig Andrics lábában maradt benne a szépítő gól, nagy helyzetben centikkel mellé lőtt. Az utolsó percekre már nem jutott nagyobb helyzet, így a Honvéd nyerte a két fővárosi csapat összecsapását.