NB I

Korcsmár játéka még kérdéses az MTK ellen

Oenning értékelt a rajt előtt.

A vasasfc.hu-nak nyilatkozott Michael Oenning, a Vasas edzője. Az NB I rajtjára készülő angyalfölfiek trénere reméli, nyugodt szezon elé néznek.

– Bízom benne, hogy jó állapotban vagyunk, hat héten keresztül keményen dolgoztunk, amit szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúsztunk. Ez általában jó jel. Emellett jó eredményeket értünk el a felkészülési mérkőzéseken. Bizakodó vagyok a szezonkezdést illetően – kezdte Oenning, akinek kerete azért nem teljes: Korcsmár Zsolt küszködött problémákkal.

– Zsoltnak több sérülése is volt a felkészülés során a mostani előtt: egy az Eb-felkészülés alatt, egyet pedig a Honvéd elleni edzőmeccsen szedett össze. Jó úton halad a teljes felépülés felé, azt még nem tudom, hogy vasárnap játszhat-e. A lényeg, hogy nincsenek fájdalmai – mondta Oenning.

A célokról is beszélt a mester.

– Mindenek felett jó futballt akarunk játszani, emellett a középmezőnyt szeretnénk elérni és a kiesőzónától minél előbb eltávolodni. Remélem, az előzőhöz képest egy nyugodtabb szezonunk lesz – zárta szavait.

Olvasói sztorik