NB I

Fradi-Vidi versenyfutás, és talán pozitívabb légkör

Jó lenne, ha a válogatottal kapcsolatos elkötelezettség a bajnoki meccseken is megmutatkozna az új szezonban, mondja Sallói István.

Más lesz-e ez a bajnoki évad attól, hogy egy magyar szempontból jól sikerült Európa-bajnokság után kezdődik? Jobban érdekli-e majd az embereket a magyar foci? Sokakat foglalkoztat ez a kérdés a bajnoki rajt előtt, mi Sallói Istvánt kérdeztük a témáról. Az idehaza játékosként és klubvezetőként is több csapatnál megfordult Sallói szerint a válogatott népszerűségéből akkor profitálhatna a bajnokság, ha a szurkolók és a média ugyanazzal a pozitív szemlélettel kezelné a hazai sorozatot is, mint a nemzeti csapat selejtezőit, illetve Eb-szereplését.
– Nyilvánvalóan más történet a válogatott az elfogultság szempontjából, mert ott nem csak a játék minősége, hanem a nemzeti büszkeség is számít a hozzáállásban, a szurkolók emiatt is kiemelten kezelik. Hogy a klubfutballban is visszatérjenek a szurkolók a lelátókra, szerintem az sem elsősorban a színvonal kérdése, hanem hogy ott is felismerjék a szurkolók az érzelmi kötődést, a lokálpatriotizmust. Nem azért kellene többen kimenniük, mert egy csapásra magasabb lesz a színvonal, hanem az elkötelezettség miatt.

– Másrészt a válogatott megmutatta, mennyit segíthet a pozitív háttér, támogatás és szeretet, akár a szurkolók, akár a média részéről. Hihetetlenül profin és jól futtatta a csapatot a média az Eb alatt, a csapból is Geráék folytak, ez pedig kihatott a közönség véleményére is, persze, az eredményekkel együtt. Tudom, hogy régóta megy a vita, jó foci legyen-e előbb vagy pozitív környezet, ami segíti a jó foci kialakulását. Ha végre egyszer mindenki egy irányba evezne, akkor lehet igazi haszon az Eb szereplésből. Ha százötvenedszer is leírjuk, hogy a Gyirmót játéka elmarad a Real Madridétól, azzal nem jutunk előrébb – érvel Sallói.

Persze a jó megítélésért maguk a klubok is sokat tehetnek, például sikeres nemzetközi szerepléssel, teszi hozzá a szakember: nagyon fontos lenne a kupacsapataink jó szereplése, ami a Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is a csoportkörbe jutást jelentené. Itt is szükség lenne a pozitív szemléletre, mint a válogatott esetében, persze, nem ártana valami hasonló eredmény sem, a négy kupainduló közül legalább az egyiknél…

Ami a hét végén kezdődő 2016-17-es szezon esélyeit illeti, Sallói István nem vár nagy meglepetést, bár elmondása szerint „leicesteri” kiugrás egyszeri alkalommal elképzelhető, de valószínűbb, hogy az anyagilag kiemelkedő lehetőségekkel bíró csapatok döntik el egymás között a fontos kérdéseket. Az azért nem ártana a bajnokságnak, ha idén nem dőlne el nagyjából fél szezon alatt a bajnoki cím, talán még a nézettségnek is jót tenne egy izgalmasabb hajrá.
– Az NB I pénzügyi ereje egyre magasabb, ami azzal jár, hogy immár kisebb ligákba nem mennek el a játékosok Magyarországról, csak a legjobbak távoznak, akikért komolyabb bajnokságokból akad jelentkező. Ez jó, mert emeli a színvonalat. Ami az esélyeket illeti, idén A Videoton versenyképes lehet a Ferencvárossal, kettejük között el tudok képzelni egy izgalmas versenyfutást, de azt is látni kell, hogy ez a két csapat anyagilag nagyon kiemelkedik a bajnokságból, amit hosszú távon nehéz eltüntetni. Rövid távon persze történhetnek egyszeri csodák, lásd a Leicester bajnoki címét Angliában. De reálisan nézve nem tudom elképzelni, hogy rajtuk kívül más beleszólhat a bajnoki cím sorsába – illetve, a Debrecennek persze megvan a rutinja már a versenyhelyzetekben, talán a Loki még odaérhet a mezőny elejére. Mindenki mástól meglepetés lenne, ha a Fradi és a Vidi párosát háttérbe tudná szorítani – prognosztizálta a bajnokság kimenetelét Sallói István.

Olvasói sztorik