NB I

Pintér: hat csapattal fogunk küzdeni a bennmaradásért

A mezőkövesdi edző elégedett a nyári igazolásokkal.

Még alig ért véget az Európa-bajnokság, de a magyar szurkolóknak újra van miért szorítaniuk: szombaton elrajtol az NB I 2016-17-es idénye. Az egyik nyitómeccs a két újonc csapat, a Gyirmót és a Mezőkövesd összecsapása lesz, Pintér Attila, a kövesdiek trénere pedig erről, a nyári átigazolásokról és a szezonról is beszélt a klub hivatalos honlapjának:

– Rövid idő állt rendelkezésre, hogy játékosaink ki tudják magukat pihenni, és arra is nagyon rövid volt az idő, hogy az új játékosokat magunkhoz tudjuk formálni. Jó embereket tudtunk a klubhoz hozni, akik mindent el fognak követni azért, hogy bent tudjunk maradni – bár amikor idekerültek, nem olyan állapotban érkeztek, mint szerettem volna, de szép lassan kezdik utolérni magukat. A hozzáállásukkal semmi problémám nincs. Mivel sokan is távoztak, fontos az átigazolási időszak, szeretném, ha minden poszton két hasonló képességű játékosom lenne a nyár végére – kezdte a volt szövetségi kapitány.

– A bajnokságban nem lehet más a cél, mint a bennmaradás – folytatta Pintér. – Senki nem tudja előre, hogy 28, 30 vagy 35 pont kell ehhez, mi meccsről meccsre készülünk, mindig a maximumot szeretnénk adni, meglátjuk, hány pontot tudunk gyűjteni, és az mire lesz elég. Nem vagyunk Ferencváros, Videoton, de nem akarom magunkat kicsinyíteni, a saját célunkért kell küzdeni, magunkkal kell foglalkoznunk. A tizenkét csapatos bajnokság más, az sem mindegy, hogy hová megyünk kétszer, ki jön kétszer. Nem könnyű, hogy a Ferencvároshoz, Videotonhoz kell kétszer utaznunk, hazai pályán nagyobb sanszunk lenne ellenük, de így kell kivívni a bennmaradást. Összességében úgy gondolom, tíz csapat lényegesen előrébb tart mint mi, pláne itt az elején. Hat csapattal fogunk harcolni a bennmaradásért – elemzett a mester, aki azt nem árulta el, melyik az az öt csapat, amely lényegesen előrébb tart, mégis riválisa lesz a Mezőkövesdnek.

– Igaz, hogy szombati ellenfelünket, a Gyirmótot még sosem győztük le, de egyszer minden sorozat megszakad. Ettől és az összes többi mérkőzéstől is azt várom, hogy emelt fővel tudjon lejönni a csapat a pályáról, mindenki bele tudjon nézni a másik szemébe, a játékosok az edzőébe és viszont, valamint a szurkolókéba is. Ha ez megtörténik, mindent megtettünk azért, hogy ne csapjuk be a drukkereinket és a klubunkat. Teljesen mindegy, hogy nyertünk, vagy kikaptunk, mindenki elégedett lesz a másikkal – zárta interjúját Pintér Attila.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik