NB I

BL-nyolcaddöntőst is kaphat a Vidi az EL-ben

Kőkemény ellenfelek a Loki előtt; megint Magyarországra jöhet a BATE.

A sorsolás menete

Az UEFA minden résztvevőnek adott egy sorszámot (a Videotonnak a 8, a Debrecennek a 11, az MTK-nak a 12 jutott). A sorsolás során csak ezeket a számokat húzzák majd ki, az ellenfél az a csapat lesz, amelynek számát a magyarokéval együtt olvasták fel.
Az először bemondott sorszámú csapat kezd hazai pályán.
A Bajnokok Ligája-találkozókat július 26-27-án és augusztus 2-3-án; az Európa Liga-meccseket július 28-án és augusztus 4-én rendezik.

Pénteken 12 órától tartják a Bajnokok Ligája, 13 órától az Európa Liga selejtezőinek sorsolását az UEFA nyoni központjában. A harmadik körre egyelőre természetesen egyik csapat sem biztosította helyét (az eleve ott indulókat leszámítva), de mivel a mostani és a következő kör között csak egy hét szünet van, már most kialakítják a párosításokat.

Az UEFA szokásához híven a délelőtt folyamán szoftvere segítségével leszűkítette a csapatok lehetséges ellenfeleinek körét, így a 29 helyett csak 6-10 csapat közül kaphatnak riválist csapataink. Lássuk, mik maradtak!


A Ferencváros a BL-ben a második csoportba került, természetesen nem kiemeltként. Velük játszhatnak, ha továbbjutnak:

– Viktoria Plzen (Csehország)
– Salzburg (Ausztria) – Liepaja (Lettország) továbbjutója (az odavágón 1-0-ra nyert a Salzburg otthon)
– BATE (Fehéroroszország) – SJK (Finnország) továbbjutója (az odavágón 2-0-ra nyert otthon a BATE)
– Ludogorec (Bulgária) – Mladoszt (Montenegró) továbbjutója (az odavágón 2-0-ra nyert otthon a Ludogorec)
– Köbenhavn (Dánia) – Crusaders (Észak-Írország) továbbjutója (az odavágón 3-0-ra nyert idegenben a Köbenhavn)

A fentiek közül a Salzburg már évek óta képtelen átlépni saját árnyékát és a hazai pályán szerzett előny sem megnyugtató, míg a BATE már régi ismerős: az elmúlt öt évben háromszor is játszott magyar csapattal és mindannyiszor fájdalmas győzelmeket aratott.


A Videoton FC ellenfelei:

– Gent (Belgium)
– Slovan Liberec (Csehország)
– West Ham United (Anglia)
– Midtjylland (Dánia) – Vaduz (Liechtenstein) párharc továbbjutója (az odavágót a dánok 3-0-ra nyerték hazai pályán)
– HJK Helsinki (Finnország) – Beroe Sztara Zagora (Bulgária) továbbjutója (az odavágón Bulgáriában 1-1-re végeztek a felek)
– Apollon Limasszol (Ciprus)

A Genthez kellemes emlék fűzi a fehérváriakat, hiszen a 2012-13-as Európa Liga-csoportkörbe jutás során kiejtették őket, méghozzá kettős győzelemmel, összesítésben 4-0-al. A második legnagyobb névnek a West Ham United tűnik, de az angolok tradícionálisan komolytalanul veszik az EL-selejtezőket, a kalapácsosok tavaly például tizenegyespárbajban tudták csak kiejteni a máltai Birkirkarát, majd a román Astra Giurgiu ellen maradtak alul a harmadik selejtezőkörben.


Bár a párharcok egyelőre nem a magyarok számára kedvezően alakulnak a Debrecen és az MTK esetében, az ő lehetséges ellenfeleik is meghatározásra kerültek.

A Loki az alábbi csapatok közül kapna ellenfelet továbbjutása esetén:

– Genk (Belgium) – Buducsnoszt Podgorica (Montenegró) továbbjutója (az odavágót hazai pályán 2-0-ra nyerték a belgák)
– Rapid Wien (Ausztria)
– Hertha (Németország)
– Rijeka (Horvátország)
– Arouca (Portugália)
– Mladá Boleslav (Csehország)

Ehhez nemigen lehet mit hozzáfűzni, a Debrecennek a fehéroroszországi fordítás után sem lenne sok esélye továbbjutni, a hatból az első négy ellenfél papíron jelentősen erősebb játékerőt képvisel, míg a maradék kettő is egyértelmű esélyesnek számítana.


Az MTK ellenfelei:

– Lille (Franciaország)
– Maribor (Szlovénia) – Levszki Szófia (Bulgária) továbbjutója (az odavágón 0-0 lett a végeredmény előbbi otthonában)
– Austria Wien (Ausztria) – Kukesi (Albánia) továbbjutója (az odavágón 1-0-ra nyertek az osztrákok)
– Panatinaikosz (Görögország)
– Maccabi Haifa (Izrael) – Nomme Kalju (Észtország) továbbjutója (az odavágón 1-1 lett a végeredmény Haifában)
– Hajduk Split (Horvátország) – Iasi (Románia) továbbjutója (az első meccsen Romániában 2-2-re végeztek)

Még ha sikerülne is kiejteni a Gabalát, komoly bajban lehetne az MTK, bár a helyzet valamivel kedvezőbb, mint a DVSC esetében. A Lille, az Austria Wien és a Panatinaikosz kiemelkedik a felsoroltak közül, a többi „túra” viszont kisebb-nagyobb bravúrral teljesíthető.

Olvasói sztorik