NB I

Filkor mellett Nagyot is leigazolta a Gyirmót

Ahogy arról a Rangadó.hu tegnap elsőként számolt be a Gyirmót FC leigazolta az Újpest játékosát Filkor Attilát. Az újonc kötelékben folytatja Nagy Olivér is – számolt be róla a csapat honlapja.

Klubunk vezetősége a mai napon 2 éves megállapodást kötött Filkor Attila labdarúgóval. A 28 éves középpályás MTK nevelés, majd Olaszországban folytatta karrierjét, ahol megfordult többek között a két milánói sztárcsapatnál, előbb az Internél, majd a Milannál. Az előző évet pedig Újpesten töltötte a korábbi utánpótlás- és 6-szoros felnőtt válogatott.

Szintén Gyirmótra igazolt a korábbi Újpest-nevelés, Nagy Olivér. A 27 éves középpályás tagja volt a 2008-ban, Csehországban megrendezett U19-es Európa Bajnokságon bronzérmet szerzett magyar csapatnak, de az egy évvel későbbi egyiptomi vb-t sérülés miatt ki kellett hagynia.

Olvasói sztorik