NB I

Hollandiából igazol az MTK, Besét nem adják el magyar csapatnak

Szurkolói ankéton jelentették be a változásokat, például az új szakmai stábot.

Hétfőn a Hotel Hungária City Center Főnix-termében megtartotta szokásos szurkolói ankétját az MTK Budapest és az MTK Baráti Kör.
Az eseményen részt vett Domonyai László klubigazgató, Teodoru Vaszilisz vezetőedző és Kanta József csapatkapitány, valamint több tucat szurkoló is – írja a klubhonlap. Domonyai elmondta, átalakult a szakmai stáb, mostanra tudta saját maga képére formálni azt a vezetőedző.

– Horváth Henrik az utánpótlás szakágvezetői posztról került pályaedzőként az első csapat mellé, jó példa rá, hogy nemcsak a játékosoknál, hanem az edzőknél is lehet karriert építeni a kék-fehéreknél. Új erőnléti edzőnk Szabó András lett, míg a Videotonhoz került Brockhauser István helyett, a továbbiakban Andrusch József látja el a kapusedzői teendőket. Új pozíciót tölt be Göbölös László, aki manuálterapeutaként dolgozik nálunk.

A klubigazgató leszögezte, nagy öröm, de ugyanakkora nehézség is az Európa Liga-szereplés. Elvárás volt az első körből továbblépni, ez sikerült, emiatt viszont sűrű lett a csapat programja. Csütörtökön már a második selejtezőkör első találkozójára kerül sor Gyirmóton, hétvégén pedig a bajnoki nyitányon, Dunaújvárosban szerepel az MTK. Szóba kerültek a játékoskeretben történt változások is.

– Thiam az MLS-ben szereplő Chicago Fire csapatához, míg Strestík Mezőkövesdre távozott, Varga Szabinak pedig lejárt a kölcsönadási szerződése. Fájó pont Hajdú Ádám, aki miatt keserű a szánk íze, nem tudott kezdőjátékossá válni, lejárt a szerződése, a Budapest Honvéd igazolta le, a fiatal Szalai András Paksra került. Érkezett Békéscsabáról Borbély Bálint, Mezőkövesdről tért vissza közénk Szatmári Lóri, míg Varga Szabit szándékunkban áll visszaigazolni Hollandiából – mondta Domonyai. A vasárnap zárult labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán szóba került Bese Barnabás is.

– Besét nem adjuk el magyar csapatnak, csak akkor távozik tőlünk, ha komoly nyugat-európai klub jelentkezik be érte. Tizennégy éves kora óta nálunk van, és csodálatos, hogy kint volt az Eb-n. Rajta kívül büszkék lehetünk még az Eb-keretből Juhászra, Pintérre, Némethre, valamint Gulácsira, akik szintén MTK-nevelésű labdarúgók.

Olvasói sztorik