NB I

Babos és Dzsudzsák nevét is ismeri a Haladás új csatára

Ars saját bevallása szerint jól tartja a labdát és a góllövéssel sem áll hadilábon.

Lassan egy hónapja igazolta le a Haladás a holland Sjoed Arst. A támadó a haladas.hu-nak elmondta: Babos Gábor és Dzsudzsák Balázs neve nem volt ismeretlen számára, hiszen mindketten hazájában futballoztak.

– Mivel előző klubom, a NAC Breda nem jutott fel az első osztályba, volt egy opció a szerződésemben, hogy távozhatok. Éppen Velencében nyaraltam, amikor befutott a Haladás ajánlata. Nem sok információm volt a magyar futballról és a szombathelyi csapatról sem, úgyhogy érdeklődtem olyan korábbi játékostársaimtól, akiknek van vagy volt magyar csapattársuk. Miután a világhálón utánanéztem a klubnak és a városnak, személyesen is eljöttem megnézni, hová is kerülnék. Tetszett amit láttam, úgyhogy belevágtam a kalandba. Persze korábbról is ismertem magyar labdarúgókat, főleg akik nálunk Hollandiában szerepeltek, így Babos Gábor vagy Dzsudzsák Balázs neve természetesen nem volt ismeretlen számomra – nyilatkozta Ars.

– Ami az erősségeimet illeti, fizikai felépítésemnek köszönhetően jól tartom a labdát, gyakran megelőzöm a védőket és a góllövéssel sem állok hadilábon. Viszont nem szeretnék jósolni, hány gólig juthatok. Meg kell ismernem az ellenfeleinket és úgy gondolom, úgyis majd a tettek beszélnek a pályán. Nyilván egyedül senki sem lehet sikeres, csapatként kell jól együtt dolgoznunk. Azt tudom, hogy az FTC, a Videoton, a Debrecen nagyon erős csapat, de remélem mi is jók leszünk és látványos támadófutballal rukkolunk elő. Egyelőre egyedül költöztem Szombathelyre, két gyermekem miatt a család egy ideig látogatóba jön, de később ők is követnek a vasi megyeszékhelyre – tette hozzá a 32 éves korábbi NEC-, NAC- és Zwolle-csatár.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.