NB I

Vignjevics: az eltiltás nem probléma, hanem kihívás

A tréner szerint szurkolóira nagy szüksége van az Újpestnek.

Szerda délután jelentették be hivatalosan, hogy az Újpestet kizárták a 2016 nyári és 2017 januári átigazolási időszakból. Az eltiltás komoly fejfájást okozhat Nebojsa Vignjevics vezetőedzőnek, akit az ujpestfc.hu röviden meg is kérdezett a helyzetről.

– Én a jelen helyzetben nem problémáról beszélnék, hanem kihívásról. Egy olyan lehetőség adódott fiatal labdarúgóink előtt, amit most kell megragadniuk – nyilatkozta a mester, majd hozzátette: a felkészülés érzése szerint remekül sikerült.

– Mint minden rosszban, ebben is van valami jó. Mint az előbb már említettem: tehetséges fiataljaink soha vissza nem térő lehetőség előtt állnak, a többiek pedig bebizonyíthatják hűséges szurkolóinknak, hogy igazi csapatként képesek nagyot alkotni. A felkészülésünk szerencsére nagyon jól sikerült, így nyugodt szívvel mondhatom, hogy készen állunk a 2016/2017-es idényre, amelyet szeretnénk úgy kezdeni, hogy ideiglenes otthonunkban, a Fáy utcában legyőzzük a Honvéd együttesét. Amit még roppant fontosnak tartok: ahogy az elmúlt szezonban, úgy most is óriási szükségünk van szurkolóink támogatására, hiszen ők tulajdonképpen a csapat részei, nélkülük nincs Újpest – mondta Vignjevics.

Olvasói sztorik