NB I bajnokok ligája

Orosz Pál szerint az UEFA átverte őket

A sorsolásnál még arról tájékoztatták az FTC vezetőit, ha a Skenderbeut eltiltják, nem kell játszaniuk.

Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója a Ferencváros hivatalos honlapjának nyilatkozott arról a helyzetről, hogy miután kizárták a BL-selejtezős ellenfelüket, a Skenderbeut, mégis kell játszaniuk mérkőzést, egy teljesen új ellenfél, a Partizani ellen.

– A Skenderbeut már a sorsolásnál, a kivetítőn megjelölték egy csillaggal. Pontosan azért, mert kétséges volt, hogy kap-e játéklehetőséget. A sorsolást Michael Heselschwerdt, az UEFA klubversenyekért felelős vezetője (UEFA Head of Club Competitions) végezte. Miután vége lett az eseménynek, Kubatov Gábor elnök úrral odamentünk hozzá a pulpitushoz, és megkérdeztük, hogy ebben a helyzetben mire számíthatunk. Arról tájékoztatott minket, hogy mivel megtörtént a sorsolás, ezért, ha ki is zárják a Skenderbeut, másik ellenfelet nem fogunk kapni. Abban az esetben, ha a Skenderbeut eltiltják, akkor játék nélkül jutunk a harmadik fordulóba. Ez egy személyes beszélgetés volt. Tehát nem valaki hallott valamit, ami alapján ezt gondoltuk, hanem közvetlenül kaptuk az információt. Mi ebben a hitben voltunk egészen addig, amíg meg nem kaptuk róla az emailt, hogy mégis játszanunk kell – nyilatkozta Orosz Pál a fradi.hu-nak.

– Azért állok értetlenül, mert akkor a sorsolásnál, miért mondták az ellenkezőjét? Ha akkor arról tájékoztatnak minket, hogy új ellenfelet is kaphatunk, akkor azt ugyanúgy elfogadjuk, mint azt, hogy játék nélkül juthatunk tovább. Kicsit olyan érzése van az embernek, mintha elhúzták volna előtte a mézesmadzagot – állt értetlenül a dolgok előtt a vezető, végül hozzátette, hogy természetesen így is megtesznek mindent a továbbjutásért.

– Azért sport a sport, hogy menjünk, és tegyük a dolgunkat. Természetesen azzal fogunk játszani, akit kijelöltek. Ugyanúgy Albániába kell mennünk, csak most Tiranába, ez annyival könnyebbség, hogy nem kell még onnan is buszoznunk. A pályán teszünk meg mindent a továbbjutásért!

Olvasói sztorik