NB I

Feczesin további önbizalmat szerezne az EL-visszavágón

Az első meccsen csereként beállva két gólig jutó csatár Kisinyovban a kezdőben szerepelhet.

A Kisinyovban játszandó EL-selejtező visszavágójára három gólos előnnyel utazott a Videoton. A magyar ezüstérmes győzelmét Feczesin Róbert tette fölényessé az első találkozón, a moldáv Zaria Balti ellen a hajrában, a kispadról érkezve szerzett két gólt a csatár, aki a Rangadónak a visszavágóval kapcsolatban nyilatkozott.

– Szerintem hasonló mérkőzés lehet, mint az itthoni, annyiban persze más, hogy az ellenfél nyíltabb játékot játszik majd, mint itthon, de ez nekünk lényegében csak jó lehet – fogalmazott Feczesin.

A csapat és saját maga jelenlegi állapotáról is kérdeztük a centert, aki szerint az egész szezonra kihathat egy magabiztos kuparajt, bár a neheze nyilván ezután jön.
– Nagyon fontosak ezek a győzelmek, mert a legtöbb magyar csapatnak úgy építik fel a felkészülését, hogy a bajnokság kezdetére legyen formában, de nekünk előbb kellett ezt elérni. A játékosok önbizalmának, és itt nyugodtan említhetem magamat is, nagyon jót tesz, ha ilyenkor jól játszik, gólokat lő.

Kép: vidi.hu
– Egy játékost mindig foglalkoztat, hogy csere vagy kezdő, de ha úgy alakul, mint az én esetemben az előző mérkőzésen, arra kell törekedni, hogy száz százalékot nyújtson, úgy érzem, ez nekem sikerült is. A találkozó előtt Henning Berg felhívta a figyelmünket, hogy úgysem az első negyedórában fog eldőlni a meccs, türelmesnek kell lenni. Örülök, hogy sikerült a végén jól beszállnom. Az önbizalmammal akkor se lenne gond, ha nem én lőttem volna a gólokat.
Kisinyovban várhatóan más összeállításban kezd majd a Vidi, mint a 3-0-ás első meccsen, lehetséges, hogy ezúttal Feczesin Róbert is ott lesz a kezdőben. Mint mondta, az elsődleges a továbbjutás a következő selejtezőkörbe, de a játékot is tovább kell építeniük.
– A kezdőcsapatot illetően biztosan lesz változás, gyakoroltunk több fajta felállást is, de erről nem szeretnék részletesebben beszélni a mérkőzés előtt. Akárki lép pályára a visszavágón, a legfontosabb, hogy ugyanazzal a mentalitással játsszon, mint az első meccsen.
– A lényeg persze a továbbjutás, de nem lennék elégedett, ha egy gyenge meccsel jutnánk tovább, természetesen győzni megyünk Kisinyovba. Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy a felkészülésünket a szezon többi részére ez a meccs is jól szolgálja – tette hozzá a csatár.

Címlapkép: vidi.hu

Olvasói sztorik