Mozgalmas heteken van túl az előző szezonban ötödik helyen záró Szombathelyi Haladás. A vasi zöld-fehérek három külföldi játékost igazoltak, a Békéscsabáról kölcsönbe érkező Ezquiel Calvente már az első edzésen, a holland Sjoerd Ars, és honfitársa, Sjoerd Overgoor pedig az ausztriai edzőtáborban csatlakozott a kerethez. Az OTP Bank Liga rajtjáig már csak szűk két hét van hátra, ezért Mészöly Géza vezetőedzőt a Rangadó.hu a szombathelyiek felkészüléséről kérdezte.
– Nagyon jól dolgozott a csapat az elmúlt három hétben. Lényegesen jobb állapotban tértek vissza a srácok a nyári szabadságról, mint tavaly ilyenkor. Ez köszönhető a kiírt edzésprogramnak, amit tudtunk ellenőrizni a polárórák segítségével. Tavaly nem voltunk, de idén egy edzőtábort is be tudtunk iktatni, az új igazolások is csatlakoztak, így a játékosok jobban megismerhették egymást – kezdte Mészöly Géza. – A felkészülést egy-egy sérülés picit nehezítette. Calvente például az egész szabadság alatt sérült volt, és néhány napot az elején ki kellett hagynia, ezért még némi lemaradásban van. A holland csatár, Sjoerd Ars is Achilles-bántalmakkal küszködik, de remélhetőleg a napokban már csatlakozik a munkába. A két holland nagyon profi mentalitású, és meggyőződésem, hogy tudnak segíteni a Haladásnak, és mindenképp erősítést jelentenek. Nagyon fontos, hogy a lemaradásukat behozzák a bajnokság kezdetéig.
Az eddigi felkészülési mérkőzéseken három vereség, egy döntetlen és egy győzelem a Hali mérlege.
– Függetlenül attól, hogy három egy-nullás vereség is becsúszott, a felkészülési mérkőzéseken optimálisan teljesített a csapat. A Király Kupán úgy álltunk fel, hogy sok olyan játékos szerepelt a Haliban, aki tavaly még Sopronban volt kölcsönben, a Sopronban pedig olyanok, akik tavaly nálunk játszottak. Érdekes mérkőzés volt, amelyen nyerhettünk volna mi is, mert voltak helyzeteink és összességében szervezettek voltunk. Itt tudtuk felmérni, kik azok a fiatalok, akik maradhatnak az első csapatunknál, és kik azok, akiknek ismét kölcsönbe kell menniük. Ennek a végleges eldöntésére a hétvégéig kerül sor. Legalább négy fiatalt szeretnék a keretbe, plusz van két olyan 98-as születésű játékos, Szőke Dániel és Tóth Máté, akik az U19-es csapatunkba is tudnak játszani. Négy fiatalt szeretnénk még kiválasztani, akiket folyamatosan építenénk be az együttesbe.
– Fontos még a bajnoki rajtig, hogy az új külföldieket jól beépítsük a csapatba, illetve a játékunkba egy kis dinamikát csempésszünk – válaszolta Mészöly Géza arra a kérdésre, hogy melyek lesznek még a bajnoki rajtig a legfőbb feladatok. – Az elmúlt három hétben nagyon sokat dolgoztak a fiúk, és a Király Kupán is lehetett érezni egy kis fáradtságot, ami persze ilyenkor teljesen természetes. Most már el kell kezdenünk dinamikusan dolgozni, és fejleszteni a csapatjátékot is. A szombati edzőmeccs lesz a főpróba, amelyen remélhetőleg már a legoptimálisabb összeállítással tudunk pályára lépni.
A szombathelyiek trénere már csak egy új játékos leigazolását tervezi.
– Még egy kilencvenhatos születésű fiatalt szeretnénk, és nagyon remélem, hogy összejön. Nem titok, hogy a liverpooli Polgár Kristóf a kiszemeltünk. Bízom benne, hogy szerdáig le tudjuk zárni az ügyet. A Liverpoollal kell egyezkednünk, hogy nevelési költség gyanánt milyen összeget akarnak kérni. Remélem, meg tudunk egyezni, és akkor úgy gondolom, kész lesz a keretünk, más játékos már nem érkezik.