NB I

Lisztes Krisztián 40 éves

A Weder Bremen is köszöntötte a születésnapost.

Szombaton, július 2-án ünnepli negyvenedik születésnapját Lisztes Krisztián, a Ferencváros és a magyar válogatott korábbi kiváló játékosa.

A Fraditól 1997-ben szerződött a német Bundesligába, ahol 2001-ig a VfB Stuttgartot erősítette, majd és 2005-ig a Werder Bremen színeiben futballozott.

A brémaiakkal bajnoki címet szerzett a 2003–2004-es idényben. Súlyos sérüléséig a csapat összes (30) mérkőzésen pályára lépett. Bár a bajnokavatón (két mankóval a kezében) már ő is jelen volt, a kezelések hosszú sorozata csak évekkel később hozta meg számára a teljes gyógyulást.

A magyar válogatottban 1994 és 2004 között 49 meccsen szerepelt, pályafutását tavaly Soroksáron fejezte be.

Olvasói sztorik