NB I

Napokon belül bejelenthetik a DVTK új vezetőedzőjét

Benczés Miklós nem tervezett villámlátogatást tett Bükön.

Villámlátogatást tett Bükfürdőn Benczés Miklós, a Diósgyőri VTK sportigazgatója, aki a hétfő délutáni edzés előtt a pálya szélén tájékoztatta a csapat tagjait a kialakult helyzetről – számolt be a diósgyőri klubhonlapegy nappal Egervári Sándor vezetőedző lemondását követően.

– Ez egy előre be nem tervezett látogatás volt. Egervári Sándor lemondásával most egy új helyzet adódott, ami szükségessé tette, hogy személyesen is beszéljek a játékosokkal és a stáb tagjaival – mondta el Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Felvázoltam a klubvezetés elképzeléseit. Röviden összefoglalva, most a legfontosabb, hogy minél megfontoltabb döntést hozva, ezzel együtt minél gyorsabban megállapodjunk az új vezetőedzővel, hiszen a zavartalan felkészülést a klub eddig is biztosította a csapat számára, ez a jövőben is így lesz. Azon dolgozunk, hogy az új vezetőedző minél hamarabb részt tudjon venni a felkészülésben. A játékosoktól azt kértem, hogy ugyanazzal a profi hozzáállással készüljenek, mint ahogy azt eddig is tették. Tudom, hogy az új vezetőedző érkezése kihívás elé állítja majd őket, hiszen mindenkinek tiszta lappal kell majd indulnia. Világossá tettem, hogy továbbra is folyamatosan dolgozunk a csapat megerősítésén, ütőképes gárdát fogunk kialakítani. Még egyszer hangsúlyozom, megfontolt, higgadt, ugyanakkor gyors reagálásra van most szükség a részünkről. Terveink szerint napokon belül bemutatjuk az új vezetőedzőt, aki vezére lesz a csapatnak.

Olvasói sztorik