NB I

Koman nem utazott el a Diósgyőr edzőtáborába: búcsúzik?

Rangadó
Rangadó

2016. 06. 21. 07:47

Távozhat a miskolciak válogatott középpályása; Futács és Ugrai mellett egy újabb spanyol támadó is képben van.

A Diósgyőri VTK hétfőn elutazott Vas megyébe, ahol kedden már felkészülési találkozót játszik – számolt be a Bükfürdőn edzőtáborozó DVTK első napjáról az Észak-Magyarország.

A miskolciak június 8-án kezdték el a munkát az NB I 2016–2017-es rajtjára, és 12 nap után – hétfőn reggel – edzőtáborba indultak a keret tagjai, mégpedig a már szokásosnak mondható edzőcentrumba, Bükre. Nem tartott a csapattal a sérülése után rehabilitációs edzéseket Miskolcon végző Rados és az egyik középpályás, Koman Vladimir, aki várhatóan nem a DVTK-ban folytatja pályafutását, míg Drazsen Okuka és Miroszlav Grumics hivatalos ügyben Szerbiába ment.

A dunántúli településen már hétfőn kora este foglalkozást vezényelt a stáb, a csapat három felkészülési mérkőzést játszik az itt töltött idő alatt: kedden 17 órától az izraeli Beitar Jeruzsálemmel, szombaton 17 órától Gyirmóton (miután az ellenfél nem szeretett volna messzire utazni, így a két együttes ezen köztes helyszínben maradt) a szlovák FC Zlaté Moravcéval, aztán pedig június 28-án ismét Bükön 17.30-tól az orosz FK Gazovik Orenburggal.

Nem lép pályára az első felkészülési mérkőzésen Boros Gábor, Kitl Miklós, Kövér Kristóf, Nemes Milán és Ternován Patrik, akik érettségi vizsgájukat követően utaznak a csapat után, a szombati felkészülési mérkőzésen már rájuk is számíthat Egervári Sándor vezetőedző. Korábban már a Boon.hu foglalkozott azzal, hogy Ugrai Roland a Diósgyőr játékosa lehet, a Haladás futballistája nem is utazott el a zöld-fehérekkel az ausztriai edzőtáborba. A DVTK továbbra is érdeklődik Futács Márkó iránt, illetve képben van egy spanyol csatár is, de az nem valószínű, hogy mindkét támadó Borsodba költözik, vagy egyik, vagy másik.

A DVTK utazó keretének tagjai:

Kapusok: Antal Botond, Zöldesi Illés.

Mezőnyjátékosok: Bacsa Patrik, Bognár István, Egerszegi Tamás, Eperjesi Gábor, Georges Griffiths, Miroszlav Grumics, Halmai Ramon, Lázár Pál, Lipták Zoltán, Mahalek Marcell, Németh Milán, Nikházi Márk, Drazen Okuka, Oláh Bálint, Szabó I Balázs, Tamás Márk, Diego Vela.

Később csatlakozik: Boros Gábor, Kitl Miklós, Kövér Kristóf, Nemes Milán, Ternován Patrik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.