NB I

Gyirmót: cél a bennmaradás

Rangadó
Rangadó

2016. 06. 20. 19:42

A bennmaradás a célja az NB I-ben újonc Gyirmótnak, melynek szakmai stábját hétfőn mutatták be.

A gyirmóti Alcufer Stadionban tartott hétfői sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a klubnál „csúcsévnek” tartják az elmúlt szezont, mivel teljesült a tulajdonosok nagy álma, amiért nyolc éve küzdöttek: a csapatnak sikerült megnyernie az NB II-t, és története során először feljutott az élvonalba.

Bemutatkozott az új vezetőedző, az amerikai Sporting Kansas City utánpótlásától hazatérő Urbányi István, aki kijelentette, hogy újoncként a céljuk a bennmaradás lesz. Munkáját másodedzőként Györök Tamás és Nagy László, kapusedzőként Tőkés László, erőnléti és rehabilitációs edzőként pedig Holanek Zoltán segíti.

A csapat hétfőn kezdte a felkészülést a július 16-án kezdődő bajnoki évadra. Egyelőre a másodosztályt megnyerő keret minden tagja Gyirmóton edz, Urbányi ezen a héten dönti el, kire nem tart igényt az NB I-ben, és ezt követően határoz az új igazolásokról is. A felkészülést rövid ausztriai edzőtábor is színesíti majd.

A Gyirmót FC második kerete a megyei bajnokság, majd az osztályozó megnyerése után az NB III Nyugati-csoportjába jutott, az utánpótlás-együttesei pedig – a nyolc akadémiai csapatot magában foglaló kiemelt bajnokság alatti – első osztályba kerültek. Klement Istvánt, a Győri ETO akadémiájának korábbi vezetőjét tavasszal felkérték a klub teljes utánpótlásának átvilágítására, a megállapításait pedig hamarosan a tulajdonosi kör rendelkezésére bocsátja.

Mint elhangzott, a szeptemberben felavatott új gyirmóti stadionban júliustól további fejlesztések várhatóak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Real Madrid's Cristiano Ronaldo (L) and Luka Modric (R) attend a training session at the Olimpiyskiy Stadium in Kiev, Ukraine, 25 May 2018.The 2018 UEFA Champions League Cup final football match between Real Madrid and Liverpool FC will held on May 26 at the Olimpiyskiy Stadium. (Photo by Ahmad Mora/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.