NB I

Pintér: nagyon sok játékosom felhívott, hogy maradjak, ezért is döntöttem a folytatás mellett

A mezőkövesdiek trénere nyilatkozott a folytatásról és a szakmai stáb lehetséges összetételéről is.

Ahogyan azt kedden elsőként jeleztük, Pintér Attila hivatalosan is megegyezett a mezőkövesdi vezetőkkel a folytatásról. A tréner a Rangadónak elmondta, hogy mikor sikerült egyezségre jutni, és melyek voltak a beszélgetések főbb pontjai.

– Hétfőn késő este sikerült egyezségre jutnom a vezetőkkel. Itt egyáltalán nem az volt a kérdés, hogy számítanak-e továbbra is a munkámra. Elmondtam, mit szeretnék ahhoz, hogy a Mezőkövesdnek reális célja legyen az első osztályban való bennmaradás. Erről folytak inkább az egyeztetések, hiszen tudni kell, hogy a Mezőkövesd nem a Ferencváros vagy a Videoton, nem rendelkezik olyan kondíciókkal, mint ezek az egyesületek. Azt mondtam Tállai úrnak, hogy csak akkor van értelme a közös folytatásnak, ha meg is próbálunk bennmaradni. Ehhez pedig olyan feltételeket is kell teremteni, hogy ez sikerüljön, gondolok itt például az átigazolásokra is – magyarázta a Rangadó.hu-nak a válogatott egykori szövetségi kapitánya, majd végül azt is elmondta, hogy miért döntött a hosszabbítás mellett

– Nagyon nagy jelentősége volt annak, hogy sok játékos hívott fel, és marasztalt a további közös munkára. Azt mondták, hogy együtt jutottunk fel, és próbáljunk meg együtt szép eredményeket elérni az első osztályban. Ez nagyon jól eső érzés volt. Az is döntő volt számomra, hogy Tállai András, Bocsi Anna és Hagyacki József is megpróbáltak arról biztosítani, hogy erejükhöz képest mindent megpróbálnak megtenni a bennmaradás érdekében. Ezért döntöttem úgy, hogy annak a klubnak, amely korrekt volt velem, nem fordíthatok hátat – mondta a vezetőedző.

A Rangadó.hu értesülései szerint többek között a diósgyőriek középpályásával, Nikházi Márkkal és az NB II gólkirályával, Daru Bencével is megerősítené a keretét az újonc. A vezetőedző az új igazolásokat illetően azonban még nem akart konkrét neveket mondani, csupán annyit közölt, hogy ha olyan stádiumba érkeznek a tárgyalások, akkor azt meg fogják osztani a szurkolókkal.

Pintér Attila elmondása szerint pedig ugyanaz a szakmai stáb fog vele dolgozni az NB I-ben, mint eddig, így kizárható Miriuta László érkezése, akiről szintén felröppent a hír, hogy segítőként fog tevékenykedni a borsodiaknál.

– A szakmai stábom nagyon régóta ugyanaz, ez nem fog változni. Orvosok terén szeretnénk megerősödni, azon leszünk, hogy mindenben felnőjünk a feladathoz – zárta Pintér Attila.

Olvasói sztorik