NB I

Devecseri tárgyal, lehet Mezőkövesden marad

Csak a tévében nézem meg a mérkőzéseket, nem fogok kiutazni – nyilatkozta a Mezőkövesd Zsóry hivatalos honlapjának Devecseri Szilárd, aki Egervári Sándor idejében maga is tagja volt a csapatnak.

A védő értékelte klubcsapata teljesítményét is: az idei szezon miatt felemás érzések vannak bennem, hiszen amikor Mezőkövesdre kerültem, azért érkeztem, mert volt egy komoly célkitűzés. Ha jól emlékszem, a negyedik fordulóban csatlakoztam a gárdához, s az első meccseken, ha nem is nyertünk mindig, de nem éreztem úgy, hogy ne lenne meg a feljutás. Aztán belekerültünk egy hullámvölgybe, és nem tudtunk kimászni belőle. Hét pont hátránnyal indultunk a tavasznak a ZTE mögött. Jött egy új edző, érkeztek új játékosok, egy összetartó brigád jött létre. Mind pályán kívül, mind azon belül nagyon jól éreztem magam. Nem törődtünk senkivel, csak azzal, hogy a következő mérkőzést meg kell nyerni. Úgy érzem, a végén az egységes csapat megérdemelten jutott fel.

– A folytatást még nem tudom, folynak a tárgyalások, és az sem kizárt, hogy újra a mezőkövesdi mezt öltöm magamra – ezt pedig már a jövőjéről nyilatkozta.

Olvasói sztorik