NB I

Ugrait akarja a Diósgyőr, de a Haladás is ragaszkodik hozzá

A csatár nem zárkózik el az átigazolástól.

A saját nevelésű Szabó II. Balázson kívül egyelőre nem jelentett be az élvonalban szereplő Diósgyőri VTK új játékost, viszont arról már hetekkel ezelőtt hírt adott a boon.hu portál, hogy a Szombathelyi Haladás csatára, Ugrai Roland az Andrássy úton kezdheti a 2016–2017-es szezont. Az ügyben a lap megkereste a 23 esztendős futballista menedzserét, Illés Zoltánt, aki az alábbiakat mondta el az Észak-Magyarországnak.

– Az nem titok, hogy a Diósgyőr megkereste már Roland ügyében mind a Haladást, mind pedig bennünket, és egy informális beszélgetést folytattunk Egervári Sándorral, a DVTK vezetőedzőjével is – mondta a játékosügynök. – Roland nem zárkózik el az átigazolástól, egyrészt megtisztelő számára a miskolci klub érdeklődése, másrészt a volt szövetségi kapitány személye, aki el tudná képzelni őt a csapatában. Viszont: amíg a két klub nem egyezik meg egymással, addig mi nem tárgyalhatunk és eddig nem is tárgyaltunk konkrétumokról a DVTK-val. Az köztudott, hogy Rolandnak élő szerződése van a Haladással, és a vezetők ragaszkodnának is hozzá, a megtartásához.

Olvasói sztorik