NB I

Bódi Ádám: ha kell, a Lokinak is gólt lövök

A Videoton középpályása tudja, hogy furcsa lesz nevelőcsapata ellen játszani, de már a fehérvári célok motiválják.

Az Ausztriában edzőtáborozó Videoton egyik új játékosa, a Debrecenből szerződtetett Bódi Ádám több értelemben is új ingereket kapott: nevelőegyesületét elhagyva először készül másik klubbal a bajnokságra, illetve a Vidi új edzőjének, Henning Bergnek az itthon megszokottól némileg eltérő edzésmódszereit is szoknia kell. A középpályás készségesen nyilatkozott a Rangadó.hu-nak első benyomásairól.

– Pazar körülmények között készülhetünk Ausztriában, nagyon jól érzem magam. Nem érzem idegennek a környezetet, úgy gondolom, hamar beilleszkedhetek. Sokakat ismertem a keretből, ha nem is személyesen, de ellenfélként. Tudom, mire képesek és szerintem ők is, hogy én mire – jelezte, hogy ellenfélként már régóta képben volt a Videotonnal kapcsolatban.

Hogy egyszer a nagy vidéki rivális játékosa lesz, maga sem gondolta, legalábbis a közelmúltig, elmondása szerint az utóbbi fél évben azért már többször hallott a piros-kékek érdeklődéséről. Nem volt könnyű meghozni a döntést, hiszen minden Debrecenhez kötötte, mégis a klubcsere mellett döntött.

– Pár évvel ezelőtt eszembe se jutott volna, hogy a Vidi játékosa leszek, az se, hogy váltsak. De most már úgy éreztem, a karrierem szempontjából meg kellett lépnem, Debrecenben kezdtem belefásulni kicsit a játékba. Egyelőre fel vagyok dobva az új ingerek miatt, mármint fejben, mert persze fizikailag fárasztó ez az időszak. A beköltözéssel még nem tudtam foglalkozni Fehérváron, ha az is meglesz, szépen elrendeződnek a dolgok, minden beáll egy normális kerékvágásba – fogalmazott.

Képek: vidi.hu
A felkészülés rögtön intenzív munkával kezdődött, hiszen a nemzetközi kupa selejtezői miatt rövid az idő, ráadásul az új trénernek meg kell ismernie a csapatot és kialakítani az új stílust. A norvég szakember számít Bódi Ádámra, több poszton is, az új Vidi-stílus pedig már alakul, meséli a középpályás.

– Henning Berg nagyon intenzív, kemény edzéseket vezényel, nem a régi, elcsépelt módszerekkel dolgozunk. Labdás, gyors foglalkozások vannak, a bemelegítést is sokszor labdával végezzük, hosszú gyakorlatsorokkal. Így a koncentráció is fejlődik, ami a meccseken kifizetődhet. A Liverpoolból érkezett erőnléti edző, Liam Anderson is megdolgoz minket rendesen a konditeremben, nagyon jó munkát végez az egész stáb.

– Volt már négyszemközti beszélgetésem is Berggel, és persze gyakoroltuk is a támadásvezetéseket. Körvonalazódik, mit szeretne játszatni, de még gyakorolni kell, mert mindenkinek új a rendszer. A szűrőt leszámítva a középpálya több posztján számít rám, visszavont irányító is lehetek, de a szélen is játszhatok. Valószínűleg a szélső poszt lesz a prioritás, hisz alapvetően az vagyok, de még alakulnak a dolgok. Máshogy kell játszanom, mint Debrecenben, de egyelőre erről még korai lenne bővebben beszélni – zárta le a szakmai részt Bódi Ádám. A célokról pedig annyit mondott, egy nemzetközi szintű edzővel a kispadon természetesen szeretnének minél tovább jutni.

– Úgy gondolom, Henning Berg is bejárhatja azt az utat, amit például Paulo Sousa. Nagyon profi edző, aki mindenre odafigyel, ez nagyon jó érzés nekem és a társaimnak is. Nyilván a célunk az Európa Ligában a csoportkörbe jutás, de lépésről lépésre kell haladnunk, a magam részéről nem is szeretnék nagyon előretekinteni, csak a következő feladatokra. A bajnokságban természetesen az aranyérem a célunk, ezt viszont senki nem titkolja Fehérváron.
Bódi Ádám ezekben a napokban akár Franciaországban is lehetne a válogatottal, hiszen szerepelt az Eb-selejtezők alatt a nemzeti együttesben, igaz, Bernd Storck később nem hívta be a keretbe – de ősszel új etap kezdődik és a játékos nem titkolja, szeretne részt vállalni benne.
– A legjobb korban vagyok, huszonöt éves. Van már rutinom, szerepeltem nemzetközi porondon is, úgy gondolom, jó évek várnak rám. Ha a Videotonban jól teljesítek, biztos vagyok benne, hogy újra odakerülhetek a válogatottba, akár már a vb-selejtezőkre. Ez a célom, sosem tagadtam, hogy a nemzeti csapatban akarok játszani, minél többször – jelentette ki Bódi.
Ha nem is akar nagyon előretekinteni, azt az egyet már végiggondolta, milyen lesz debreceni nevelésként Debrecenben pályára lépni, az ellenfél színeiben. Biztos benne, hogy furcsa érzés, sőt, annyira szokatlan, hogy a szokásosnál jobban oda is kell majd figyelnie:
– A Loki ellen játszani nagyon furcsa lesz, figyelek majd, hogy ne a hazai öltözőbe menjek be véletlenül, mert a vendégöltözőt még nem is láttam közelről, szinte azt sem tudom, hol van… Szokatlan lesz azok ellen játszani, akikkel felnőttem – de ez a profi világ, félre kell tenni az érzelmeket. A Vidi sikeréért fogok dolgozni, és megteszek mindent, hogy gólt lőjek, ha kell, a Debrecennek is – ígéri Bódi Ádám.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik