NB I

Elsősorban magyar igazolásokban gondolkodik a Vasas

Michael Oenning azonban nem zárta ki külföldi játékosok érkezését sem – a támadósor szorul erősítésre leginkább.

Hétfőn kezdi meg a felkészülést az élvonal 2016–2017-es szezonjára a Vasas FC. A rajt előtt a klub hivatalos honlapjakérdezte az együttes szakvezetőjét, Michael Oenninget – a többi között a várható erősítésekről is.

– Természetesen szeretnénk megerősíteni a csapatot, ám légiós csak akkor jöhet szóba, ha minőséget tud hozni a játékba. Elsősorban magyar játékosokban gondolkodunk, de nem zárható ki légiós érkezése sem – felelte arra a kérdésre, hogy várható-e külföldi játékos igazolása.

Próbajátékosok is érkezhetnek, főleg az első hetekben, ez is kiderült az interjúból, illetve az U19-csapatból is bizonyíthatnak játékosok, csak úgy, mint az előző idényt kölcsönben töltő labdarúgók.

– Úgy vélem, hogy a széleken jól állunk, így elsősorban a középpálya, illetve a csatársor közepén kellene erősítenünk, főleg olyanokkal, akik jó játékerőt képviselnek. Nem baj az, ha a játékosoknak van konkurenciájuk. Ettől függetlenül mindenkinek meg kell értenie, hogy az igazolás nem kívánságműsor, de a klubvezetéssel együtt figyeljük a kínálkozó lehetőségeket – tette hozzá Oenning.

Szó esett az edzőmeccsekről is.

– Egyelőre a június 16-i 17 órakor kezdődő Almásfüzitő elleni és a Honvéddal szembeni június 21-i 17 órakor kezdődő edzőmeccsek a biztosak. Bár a Honvéddal korainak tűnhet a felkészülésnek ebben a szakaszában játszani, de motiváció tekintetében nagyon is jó lesz. A többi ellenfél majd az edzésszint szerinti állapot alapján fog kialakulni, de vannak már terveink.

A Vasasnál jövőre nem a kiesés elkerülése elleni harc a cél.

– A hamarosan kezdődő idényben meg kell lépnünk egy újabb lépcsőfokot felfelé, vagyis tovább kell stabilizálni és céltudatosabbá kell tennünk alapjátékunkat. Továbbá amiben mindenképpen fejlődnünk kell, az a játék gyorsasága, valamint tovább kell fejlesztenünk játékosaink atlétikai képességeit is. Emellett a pálya középső részében nagyobb magabiztossággal kell a támadásokat kialakítanunk. Ezek sulykolására most több idő lesz, így emiatt sok labdás elemet fogunk a felkészülés edzésein gyakorolni. Abban is bízom, hogy kevesebb sérüléssel tudjuk a következő szezont lejátszani. Összességében azt várom a következő bajnoki évadtól, hogy stabilan sikerül megragadnunk a középmezőnyben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik