NB I

Legfeljebb videókat látott Osváthról Michael Oenning

Az angyalföldiek fiatal védője teljesen felépült hosszú sérüléséből.

Osváth Attila karrierje igen rózsásan alakult: a Szigetszentmiklós csapatánál jól játszott, szerepelt az utánpótlás-válogatottakban. Részt vett a magyarországi U19-es Eb-n, majd a 2015 nyarán Új-Zélandon rendezett U20-as vb-n is. Ezt követően a Vasashoz igazolt, ahol alapembernek számított az első 11 forduló során, a Honvéd ellen győztes gólt is szerzett. Október 24-én, az Újpest ellen azonban súlyos térdsérülést szenvedett és ezzel véget is ért számára a 2015–2016-os idény. A magyar futball nagy ígéretét május elején sajkacsontjával is műteni kellett, állapotáról kérdeztük.

– Szerencsére már teljes mértékben felépültem és a felkészülést újra a Vasassal kezdhetem meg. Sérülésem óta hét, a műtét óta több mint hat hónap telt el, úgyhogy éppen itt volt az ideje… – kezdte Osváth Attila. – November 30-án műtöttek, december közepén vághattam neki a rehabilitációnak Fazekas Dénessel. Másfél-két hónapot jártam hozzá, gyógytornáztam, különböző kezeléseken mentem keresztül. Ezt követően, március körül tértem vissza a Vasashoz, ahol Ferenczi István másodedző, illetve a masszőrök vezetésével folytattam a munkát.

– Vezetőedzőnk, Michael Oenning játékosként talán nem is igazán ismer, legfeljebb ha videókat nézett rólam. Ezzel együtt természetesen beszélgettem vele, edzéseken is folyamatosan érdeklődött állapotom felől. A bennmaradást követően kérdezte, hogy a következő szezonra el tudom-e már kezdeni a rendes tréningeket. Mondtam neki, hogy igen, ennek örült – mondta Osváth, aki fél év kihagyás után csak remélni tudja, hogy mire kezdődik a bajnokság, jó formában lesz.

És hogy honnan követte a bajnokság végkifejletét?

– Kötelezőnek éreztem a csapat minden mérkőzésen kint lenni! – nyilatkozta az utánpótlás-válogatott bekk, majd Eb-esélyeinket illetően is tippelt egyet: szerinte akár a csoportból is továbbjuthat a magyar válogatott.

Olvasói sztorik