NB I

Hoppá! Bódi 172 milliót is megért a Videotonnak

Tovább folytatódik a keret átalakítása a fehérváriaknál.

Fehérváron zajlik az élet: Barczi Dávid érkezése után Koltai Tamás távozott hivatalosan a Videotontól, nem sokkal később pedig újabb szerzeményről számolt be a vidi.hu, Bódi Ádám a Debreceni VSC-től igazolt az ezüstérmes csapathoz.

A 25 éves középpályás 3+1 évre írt alá. Bódi a Debrecennel háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes volt, a válogatottban tavaly ősszel mutatkozott be Feröer-szigetek ellen.

Ahogy az a debreceniek honlapján olvasható, a fehérváriak már télen szerették volna megszerezni a középpályást, ám akkor még nem született egyezség a két klub között. Ezúttal már igen, mégpedig hazai szinten rengeteg pénzért: a DVSC közlése szerint a vevő 172 millió forint átigazolási díjat fizet…

– Már télen is hallottam a Vidi megkereséséről, kicsit meg is lepődtem, hogy a Loki egyik riválisánál szóba kerültem. Összeírtam otthon azokat a dolgokat, amelyek amellett szólnak, hogy Székesfehérváron folytassam, és végül úgy döntöttem, hogy eljött az ideje a váltásnak. Nem mondom, hogy rosszul sikerültek az elmúlt évek, hiszen idén például a válogatottban is bemutatkoztam, de úgy éreztem, hogy váltanom kell. Szerintem ez most mindenkinek így a legjobb, ez volt a legjobb döntés. Szeretnék visszakerülni a válogatottba és szeretnék újra európai csoportkörben szerepelni, emellett természetesen bízom benne, hogy a hazai sorozatokban is sikeres leszek Vidi-mezben. Köszönöm a Debrecennek, hogy lehetővé tették az átigazolást, tudom, hogy komoly összeget fizetett értem a Vidi, azon leszek, hogy a pályán bebizonyítsam, hogy megérte engem szerződtetni – nyilatkozta Bódi Ádám a vidi.hu-nak, ahol Kovács Zoltán sportigazgató is megszólalt.

– Bódi Ádám több poszton bevethető, remek képességekkel megáldott játékos, aki annak ellenére, hogy még mindig csak 25 éves, már komoly eredménysorral és tapasztalattal rendelkezik. Játékintelligenciája és pontrúgásai is kiemelik őt az átlagból, játékában még komoly fejlődési potenciál rejlik, bízom benne, hogy ezt a Vidinél meg is mutatja majd. Válogatott szintű futballistáról van szó, komoly erősítést jelent a csapatnak, örülünk, hogy sikerült megállapodnunk a Debrecennel az átigazolásáról – mondta a volt újpesti támadó, a Videoton sportigazgatója.

A címlapkép is a vidi.hu-ról származik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik