NB I

Barczi Dávid a Vidiben szeretne kiteljesedni

A piros-kékeknél több kijöhet belőle, mint Diósgyőrben, és nem zavarja, hogy bőven lesz konkurenciája.

– A leigazolásomat Kovács Zoltán „elővételezte”, de a vezetőedzőnek is rá kellett bólintania. Ez fontos is volt a számomra – mondta a Rangadó érdeklődésére a bajnoki ezüstérmes Videoton első új igazolása, a Diósgyőrből szerződtetett Barczi Dávid. A huszonhét éves középpályás három szezon után köszönt el a miskolciaktól, mint elmondta, nem sokat töprengett a váltáson:
– Korábban csak felvetéseket hallottam a Vidi érdeklődéséről, már a bajnokság vége után az ügynökeimtől, különösebben nem is foglalkoztam vele, csak benne volt a fejemben, mint lehetőség. Amikor körvonalazódott a dolog, nem volt nehéz döntenem. Úgy gondolom, hogy egy ilyen csapat megkeresését nem lehet visszautasítani.

Barczi alapember volt a DVTK-ban és előtte Újpesten is sokat játszott, most viszont egy várhatóan nagyon bő kerettel induló, hazai szinten erős állományba érkezett, így nem lesz bérelt helye a kezdőcsapatban Henning Bergnél, de ezt természetesnek veszi.
– Az elején rögtön tisztáztuk, hogy harcolni kell a helyért, nem úgy jöttem ide, hogy azonnal biztosítják számomra a helyet a csapatban. Versenyhelyzetre van szükség, hogy elérjük a céljainkat, minden poszton több játékos lesz. Bízom magamban, tartom magam annyira jó versenyzőnek, hogy kihozom a maximumot a lehetőségből. Más képet adhat a játékom egy olyan csapatban, ahol többet kell támadni. Biztos vagyok benne, hogy itt többet ki tudok hozni magamból, ki kell jönnie annak, amiről tudom, hogy bennem van, de Diósgyőrben nem mindig jött ki. Gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni a csapatot – jelentette ki Barczi Dávid. Lehetséges posztjáról pedig annyit mondott, több lehetőség is számításba jöhet.

– Árnyékékként éreztem magam a legjobban, de az utóbbi időkben már csak a széleken játszottam, hogy melyiken, az szinte mindegy. Egyik pozíció sem lesz idegen a számomra. Ismerni szinte mindenkit ismertem korábbról, annak idején Horváth Tamással töltöttem el sok szép évet Újpesten és Fejes Andrissal is jó a kapcsolatom. A beilleszkedéssel biztosan nem lesznek problémáim.

A legutóbbi szezonban nagyon beragadt a Vidi a bajnokság elején és a nemzetközi kupában sem sikerült a főtáblára lépni, nyilván idén többet vár a vezetőség és a szurkolók. Az új szerzemény úgy véli, nem lesz szokatlan a számára komoly célokért hajtani.
– Annak idején Újpesten is mindig a győzelem lehetett csak a cél, a szurkolók megkövetelték, hogy mindig a dobogóért hajtsunk, az egy erős csapat volt. Nem szeretném elkiabálni, de szeretem az ilyen feladatokat, és élvezem is őket. A Diósgyőrrel már szerepeltem a nemzetközi kupában, úgy gondolom, nem is rosszul. Ezeknek van egy speciális légkörük, jó meccsek lesznek. Nem bánom, hogy rövidebb lesz a pihenő, ezeknek a dolgoknak így kellett történniük, majd később lesz idő pihenni is – tette hozzá Barczi Dávid.

A címlapkép a vidi.hu-ról származik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik