NB I

Henning Berg: Nulláról indul a verseny a Fradival!

Hivatalosan bemutatták a Videoton új edzőjét, aki minden sorozatban a csúcsra törne a fehérváriakkal.

Ugyanabban az órában, amikor Manchesterben bejelentették José Mourinho érkezését, a United egyik korábbi legendás játékosát Magyarországon mutatták be, a Videoton vezetőedzőjeként. Henning Berg szerződtetése nyilván nem ver fel akkora port a világsajtóban, mint a portugál tréner új színpadra állása, de Fehérváron azt remélik, “kicsiben” legalább olyan nagy szám lesz a norvég tréner munkássága a magyar klubnál, mint a Special One szereplése általában.

Kovács Zoltán sportigazgató röviden elmondta, amit már tudni lehetett, széles körű keresgélés után egyeztek meg a tavaly még a Legia Warszava edzőjeként tevékenykedő Berggel, akinek személyében rátermett, felkészült edzőt ismertek meg, és már az első találkozáskor megtalálták vele a közös hangot.

Ezután Henning Berg szavai következtek. A Legiával bajnoki címet nyerő, legutóbb az Európa Liga csoportkörébe jutó tréner úgy fogalmazott, nagyon örül, hogy a labdarúgás tekintetében fejlődő országban dolgozhat, azon lesz, hogy ehhez a fejlődéshez ő is hozzájárulhasson. A legfontosabbnak azt tartja, hogy mindenhol megtalálja a közös hangot a játékosokkal, ekkor lehet klubszinten is fejlődni.

A Rangadó kérdésére Berg elmondta, hogy természetesen vannak már kiszemeltek új igazolásokra, mert látják, miben kell fejlődni, de konkrét neveket még korai lenne mondani.

– Nagyon jó alapok vannak a klubnál, erre építve kell tovább javulni. Természetesen ismerem a közelmúltat, tudom, nem volt könnyű szezonja a legutóbbi a Videotonnak. A játékunk alapja egy kemény védekezés kell, hogy legyen, de a támadójátékot is szeretnénk fejleszteni. A Ferencvárost utol kell érnünk, tudom, hogy hatalmas fölénnyel lettek bajnokok, de az új szezonban nulláról indul a versenyünk. Minden klub szeretne erősíteni, megvannak a kiszemeltjeink, akikre szükség lehet a célok eléréséhez – fogalmazott Berg.

Aztán még elmondta, hogy első emléke a magyar fociról éppen a mellette ülő Kovács Zoltánhoz fűződik, hiszen az 1997-es vb-selejtezőn Budapesten “Kokó” lőtte ellenük a magyar válogatott gólját az 1-1-es meccsen. Annak a sorozatnak a végén mi a pótselejtezőig, Norvégia viszont a vb-re jutott és 1998-ban a nyolcaddöntőig vitték a franciaországi világbajnokságon. Ez az ország legsikeresebb szereplése világversenyen.

– A legutóbbi magyar-norvég persze kellemetlenebb emlék, hiszen az Eb-pótselejtezőn kikaptunk a magyaroktól, de tudom, milyen felemelő érzés egy válogatottnak és az országnak a kijutás. Úgy gondolom, az egész magyar futballnak fontos a válogatott sikere, azon leszünk a Videotonnál, hogy klubszinten is előre lépjen a magyar foci – tette hozzá a norvég szakember, akinek irányításával jövő héten megkezdi a felkészülést a Videoton.

Olvasói sztorik