NB I

Gyömbér BL-főtáblát remél a Fraditól

A ferencvárosi játékos bízik benne, hogy kellően megerősödik a csapat a következő idényre.

A Ferencváros makói származású középpályása, Gyömbér Gábor tökéletes idényt zárt a bajnok- és kupagyőztes csapattal, feltöltődve várja a csapat június 8-án kezdődő felkészülését, illetve erős Fradit ígér a BL-selejtezőre – írja cikkében a Délmagyar.

– Mondhatjuk, hogy tökéletes idényt zárt a Ferencvárossal?

– Igen, még úgy is, hogy a sérülésem elég sokáig hátráltatott. Életemben először végeztem az élen az NB I-ben, a Ferencváros is tizenkét évet várt, hogy újra, immár 29. alkalommal a csúcsra érjen. Nagyon boldog vagyok, és ugyan nem volt felhőtlen szezon, de a vége gyönyörűen sikerült, és ez a lényeg. Amikor megkaptam a lehetőséget, szerintem éltem is vele.

– Lehet-e különbséget tenni a bajnoki és a kupaarany között?

– A bajnoki elsőséget jóval nehezebb megnyerni, hiszen több mérkőzést kell lejátszani hozzá, nagyságrendekkel komolyabb megmérettetés, mint a kupasorozat. Az utóbbiban vannak könnyebb ágak, alsóbb osztályú csapatokat is meg kell verni, de a duplázás, a bajnoki arany és a kupaelsőség elérése együtt rendkívül felemelő érzés.

– Hamar véget ért a bajnokság, jutott idő a pihenésre is. Mikor kezdődik a Ferencváros felkészülése? Sérülése után a szegedi Batik Bence már bekapcsolódik a munkába?

– Június nyolcadikán rajtol a munka, és valóban volt lehetőség a feltöltődésre. Bízom benne, hogy Bence is velünk kezdi el az alapozást. Folyamatosan edz, és ha nem is a teljes értékű munkát végzi majd, de lesz olyan gyakorlat, feladat, amelybe már be tud szállni.

– Lehet már tudni a Fradinál történő nyári változásokról?

– Az én helyzetem egyszerű: a szerződésemből még egy év van hátra. A válogatottak, így Dibusz, Böde, Nagy, Gera, Pintér nyilván később kapcsolódnak majd be, de ha egy jó Európa-bajnokság után érkeznek haza, némelyikük külföldre igazolhat. Nem tudom, a jelenlegi keretből ki megy, és ki marad, de abban biztos vagyok, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező előtt megerősítik a keretet.

– Nincsenek könnyű ellenfelek a BL-ben…

– A második körben csatlakozunk a sorozathoz, és itt tényleg erős csapatok találhatók. A lényeg, hogy a Ferencváros is markáns legyen, és a selejtezőre felkészültnek, elég erősek kell lennünk, hogy odaverekedjük magunkat az elsődleges célunkhoz, a csoportkörhöz. A magyar futballtársadalom is azt várja, hogy legyen végre megint egy hazai klub, amely szerepet kap a BL harminckettes tábláján.

Olvasói sztorik