NB I

Lencse László biztosan nem marad Újpesten

A Felcsútról tavaszra kölcsönben érkező támadó visszatért a Puskás Akadémiához, de még nem tudja, hol folytatja. A válogatottban a vb-selejtezőkre szeretne visszakerülni a keretbe.

Felemásnak értékelte tavaszi idényét a Rangadó érdeklődésére Lencse László, a Puskás Akadémiáról Újpestre kölcsönadott csatár. Tizenhárom mérkőzésen lépett pályára, mindössze egy gólt szerzett, igaz, a szezon végére a csapat is kissé visszaesett. A folytatás még képlékeny, június 15-éig dőlhet el, a másodosztályba kiesett felcsúti klub kölcsönből visszatérő játékosai hol folytatják.

– Nyilván jobb első osztályban játszani, de ha a Puskás vezetősége azt mondja, hogy maradnom kell, elfogadom. Szerződésem van a felcsúti klubnál, nyilván, ha jön egy olyan ajánlat, ami elgondolkodtatja őket, akkor lehet, hogy találnak megoldást, de úgy készülök, hogy ott folytatom, ahol a vezetők mondják. Még nem beszéltem velük erről, egyelőre az új szakmai felelőssel, Bognár Györggyel sem, eljön ennek is az ideje, még korai bármit kijelenteni – mondta Lencse.

Ahogy az Újpestnek, neki is a tavaszi idény elején ment jobban a játék, azonnal a kezdőbe került a Vignjevics-csapatban és úgy tűnt, sikerül is beilleszkednie, jól ment a játék, ám a bajnoki hajrá kevéssé sikerült a lila-fehéreknek, akik lemaradtak a dobogóról és a kupadöntőt is elvesztették a Ferencváros ellen.
– Lehetett volna jobb is… Nagyon jól indultak a dolgok, csak aztán kicsit visszaestem, ennek az okairól nem szeretnék beszélni, magamban kell lerendeznem. Ezzel együtt voltak olyan fontos meccsek, ahol gólpasszt adtam, gólt lőttem, nem panaszkodom. Jó barátságokat kötöttem, emberileg nagyon jól sikerült ez a kaland, szakmailag lehetett volna jobb egy kicsit – összegezte az újpesti időszakot a támadó.
Lencse tavasszal mutatott igazi csatárerényeket is, ezért hívta meg a magyar válogatott bő keretébe az Európa-bajnoki felkészülésre Berd Storck. A szövetségi kapitány az edzőtáborban megnézte az újpesti csatárt, de az Elefántcsopart elleni felkészülési találkozón nem küldte pályára, és az ausztriai edzőtáborba, a felkészülés következő fázisában sem lesz a keretben Lencse. Aki így is pozitívan áll a kérdéshez és azt mondja, eljöhet még az ő ideje. Akár már ősszel.

– Szeretnék játszani a válogatottban, még nincs késő, 27 évesen a legjobb korban vagyok, úgy érzem, tartogathat még nekem a sors valamit. Megbeszéltem a kapitánnyal, hogy csatár poszton nehéz lesz bekerülnöm a huszonhármas keretbe. Miután nem léptem pályára Elefántcsontpart ellen, Bernd Storck rám bízta a döntést, elutazzam-e Ausztriába vagy ne, végül úgy döntöttünk, hogy most inkább a jövőmmel kapcsolatban próbálom intézni a dolgokat, de úgy hiszem, a vb-selejtezőkön újra meg lesz számomra a lehetőség. Pozitívan váltunk el, a kapitány elmondta, értékes csatárnak tart, de megértem a döntését: azok a srácok érdemlik meg az Eb-szereplést elsősorban, akik a selejtezőkön szenvedtek a sikerért.
A legfontosabb kérdés tehát jelenleg a merre tovább. Lencse az itthon játszó magyar csatárok közül a kelendőbbek közé tartozik, könnyen elképzelhető, hogy érkezik érte ajánlat a Puskáshoz, de konkrétum még nincs – illetve egy, úgy tűnik, mégis van.
– Hallani mindenféle lehetőségről lehet, pletykák mindig vannak, de konkrétum még nincsen. Ami biztos, hogy Újpesten véget ért számomra a történet, biztos, hogy nem náluk játszom a következő bajnokságban – jelentette ki Lencse László.

Olvasói sztorik