NB I

Visszaköltözik a Bozsikba az MTK

Minden héten bajnoki lesz Kispesten.

Július 16-án, szombaton kezdődik a 2016–2017-es, 12 csapatos NB I-es bajnokság. Tíz, jobban mondva 11 csapat kiléte már biztos.

A feljutást évek óta ostromló Gyirmót már megnyerte az NB II-t. A második, feljutó helyért még nagy a harc, minden bizonnyal a Mezőkövesd, Zalaegerszeg kettős közül kerül ki a 12. NB I-es csapat. A következő bajnokságban minden héten láthatnak a szurkolók mérkőzést a Bozsik-stadionban, ugyanis az MTK a kispesti arénában játssza bajnoki, és minden bizonnyal kupamérkőzéseit is. Ezért az MTK-val ellentétest sorsolást kér a Budapest Honvéd – derül ki a kispesti honlapbeszámolójából.

A kék-fehérek a Hidegkuti-stadion felépüléséig lesznek a vendégei a kispestieknek. A bajnokság 2017. május 28-án, vasárnap fejeződik be. A lebonyolításban nincsen változás, ezúttal is háromszor tizenegy fordulót játszanak a csapatok. A harmadik etapban a 2015–2016-os bajnokság 1-6. helyezettje hatszor otthon, ötször idegenben, míg a 7-12. helyen végzett együttesek ötször otthon és hatszor idegenben lépnek pályára.