NB I

Kapusedzőt igazolt a Videoton

Brockhauser István az MTK-tól érkezik.

Brockhauser István 1964. május 3-án született Budapesten. Tizenegy évesen Újpesten kezdett focizni, az NB I-ben a Vác színeiben mutatkozott be 1987-ben. 1988 és 1992 között Újpesten, 1992 és 1996 között Kispesten védett, majd egy rövid győri kitérő után a belga Genkhez igazolt, ahol hat szezont töltött. 2004-ben, 40 évesen fejezte be aktív pályafutását. Kétszer nyert magyar- és kétszer belga bajnokságot, háromszoros kupagyőztes itthon és kétszeres Belgiumban. A magyar válogatottban tízszer szerepelt. Kapusedzőként dolgozott Újpesten, Kispesten és az MTK-nál – vele erősített a bajnoki ezüstérmes Videoton.

– Először is szeretnék köszönetet mondani korábbi klubomnak, az MTK-nak, akik annak ellenére, hogy a szerződésem június 30-ig hozzájuk kötött, nem gördítettek akadályt a váltás elé, így korábban munkába állhatok a Vidinél. Kovács Zoltán sportigazgató megkeresésére azonnal igent mondtam, hiszen egy kapusedző életében nagyon nagy dolog, hogy egy olyan klub szakmai stábjának lehet a tagja, mint amilyen a Vidi. Nagyon magasak az elvárások és a kihívások, ezek pedig külön motiválnak engem. A Videoton FC egy olyan klub, amelyik mindent meg szeretne nyerni, én pedig olyan kapusedző vagyok, aki szintén mindent meg szeretne nyerni. Nagyon bízom benne, hogy sikeres szezonok előtt állunk, és én is kivehetem a részem a sikerből azzal, hogy a Vidi kapusai folyamatosan olyan teljesítményt nyújtanak majd, amivel a vezetőedző és a szurkolók is maradéktalanul elégedettek lesznek – nyilatkozta a Videoton honlapjánakBrockhauser István.

– István éveken keresztül játszott Belgiumban, nagyon komoly külföldi tapasztalattal rendelkezik, ami sokat segíthet nekünk, és az egyébként eddig is megfelelő szakmai munka az ő érkezésével még tovább erősödhet. Újpesten, a Honvédnál és az MTK-nál is úgy dolgozott az elmúlt években, ami felkeltette az érdeklődésünket. Folyamatosan, minden fronton keressük a fejlődés lehetőségét klubon belül, úgy gondolom, az ő „leigazolása” is ennek a része – mondta Kovács Zoltán sportigazgató.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik