NB I

Több csapat is hívja a debreceni Lázár Pált

Azonban a klub is marasztalja; Szakályt, Jovanovicsot, Mészárost és Máté Pétert pedig érvényes szerződés köti a DVSC-hez.

A korábbi hírekkel ellentétben nem hét, hanem csupán három játékos szerződése jár le nyáron a bajnoki bronzérmes Debreceni VSC-TEVA csapatánál. Az már korábban kiderült, hogy a klub nem él opciós jogával, így távozik a DVSC-től a korábbi kétszeres gólkirály, a tavaly novemberben érkezett, ezúttal gól nélkül záró Adamo Coulibaly, továbbá az idényben 22 meccsén ötször eredményes 35 éves szenegáli csatárral, Ibrahima Sidibével sem hosszabbítanak.

Úgy tudjuk, Lázár Pállal viszont tárgyalnak a folytatásról. A játékos megkeresésünkre megerősítette a hírt, valamint hozzátette, a debreceni lehetőségen kívül két másik magyar csapattól, illetve egy külföldi együttestől is kapott ajánlatot, de egyelőre még nem döntött a jövőjéről.

Jó hír lehet azonban a Loki-szurkolóknak, hogy a korábban lejáró szerződésű labdarúgóként emlegetett négy meghatározó DVSC-játékosnak továbbra is érvényes kontraktusa van a klubbal, így alighanem a csapatkapitány Szakály Péter, az idén az élvonalban nyolc év óta először betaláló Máté Péter, a szurkolók által a szezon legjobb középpályásának megszavazott Alekszandar Jovanovics és a 2005 óta a csapatnál futballozó Mészáros Norbert is marad Debrecenben. A DVSC-vel hat bajnoki címet nyert Mészáros meg is lepődött a szerződését firtató kérdésen, majd készségesen értékelte önmaga és a csapata szezonját is:

– Engem személy szerint érvényes szerződés köt a Debrecenhez, ami nem jár le a nyáron, ezek után érthető módon eléggé meglepődtem, amikor ennek az ellenkezőjét olvastam. Rosszul regisztrálták a kontraktusomat, vagy valami hasonló félreértés történhetett, a lényeg, hogy továbbra is él a szerződésem. A szezon? Nem úgy zártuk, ahogy terveztük, kicsivel több szerencsével lehettünk volna másodikak is akár, de összességében szerintem a bronzéremmel sem lehetünk elégedetlenek, végtére is a dobogó volt a kitűzött célunk. Egyénileg úgy érzem, remek szezont zártam, majdnem minden mérkőzésen kezdőként szerepeltem, és megkaptam a szakmai zsűritől az idény legjobb Loki-játékosának járó Zilahi-díjat is, ami hatalmas megtiszteltetés és óriási elismerés, úgyhogy elégedett vagyok a szezonnal – mondta Mészáros Norbert.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.