NB I

„Csak magamnak köszönhetem, hogy nem leszek ott az Eb-n”

A kétszeres válogatott Forró Gyula kiesett a Puskás Akadémiával, és lemarad a nyári Európa-bajnokságról is. A 27 éves bal oldali védő a vb-selejtezőkre szeretne visszatérni a nemzeti csapatba, ám azt egyelőre nem tudja, hogy marad-e Felcsúton. Az élvonal és külföld is szóba jöhet.

Mozgalmas másfél éve volt Forró Gyulának. A 27 éves bal oldali védő előbb bekerült a válogatottba Dárdai Pálnál, pályára lépett a finnek elleni Eb-selejtezőn és az oroszok elleni felkészülési meccsen, majd kikerült az Újpest kezdőcsapatából, a Puskás Akadémiához igazolt, amellyel pedig kiesett az élvonalból. Nagy kérdés, hogy az NB II-ben marad-e a felcsúti együttesnél.

– Még két évig él a szerződésem, amelyben van egy opció, hogy a kiesés esetén felbonthatja a klub. Már beszéltem az új szakmai igazgatónkkal, Bognár Györggyel, aki azt mondta, számítana rám. Megszerettem a csapatot, ennek ellenére nem biztos, hogy a karrierem szempontjából szerencsés lenne egy NB II-es szezon. Ha 21 éves lennék, vagy 34, akkor beleférne, ám a jövő hónapban leszek 28 – ez a legjobb kor, hogy kihívásokat keressek. Bízom benne, hogy a vezetők támogatnak ebben, és találunk olyan megoldást, amellyel a klub is jól jár – fogalmazott.

Elmondta: a szívéhez növő újpesti időszak után nehezen illeszkedett be Felcsúton, nem mindig találta a helyét a játékrendszerben, de utána megszerette új egyesületét.

– Semmi konkrétum nincs még, ám természetesen élvonalbeli csapatban, esetleg külföldi lehetőségben gondolkozom. Az biztos, hogy bárhol is kezdem a következő szezont, tehát ha maradok, ha távozom, száz százalékot nyújtok majd – nyilatkozta. A felcsúti együttesnél holnap lesz az utolsó edzés, utána pihenőt kapnak, ezalatt hazalátogat a családhoz a Békés megyei Tótkomlósra.

A Dárdai-korszak után Bernd Storck is meghívta az összetartásokra, ám 2014 novembere óta nem játszott címeres mezben.

– Csak magamnak köszönhetem, hogy nem leszek ott az Eb-n – mondta határozottan. – Beszéltem Storckkal, nagyon korrekt volt. Épp azért távoztam az Újpestből, ahol mellőztek, mert kijelentette, hogy az Eb-kerethez rendszeresen játszanom kell. Már a jövőre gondolok, nem adom fel: szeretnék a vb-selejtezőkre ismét meghívót kapni, ám ehhez az kell, hogy legalább úgy teljesítsek, mint az újpesti időszakomban. Nem biztos, hogy a másodosztályból lenne esélyem bekerülni – tette hozzá.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik