NB I

Vinícius Brazíliában pihen

A Videoton középhátvédje büszke csapatára.

A szezon eleji mélyrepülés után talpra állt a Videoton és az idény végére befutott az NB I második helyére. A válogatott játékosokat leszámítva a keret nagy része jól megérdemelt pihenőjét tölti, így a gárda brazil nemzetiségű hátvédje, Paulo Vinícius is. A bekket nyaralása közben interjúvolta meg a vidi.hu.

– Mindenki tisztában van azzal, hogy milyen nehézségekkel kellett a szezon elején megküzdenünk, ettől függetlenül az egészet én sikeresnek ítélem. Fordulóról fordulóra lettünk egyre jobb és egységesebb csapat, és ebben hatalmas szerepe volt Pető Tamásnak és a Horváth Ferenc vezette szakmai stábnak is. Minden játékos egymásért, és nem csak saját magáért küzdött a meccseken – nyilatkozta Vinícius.

– A szurkolóinknak is nagy köszönettel tartozunk, hogy végig mellettünk álltak, és mindig biztattak bennünket. Bebizonyosodott, hogy igenis megéri keményen dolgozni, mert még a legkilátástalanabb helyzetből is talpra állhatsz, és a végén boldogan ünnepelhetsz. Büszke vagyok a csapatra, és arra, hogy sosem adtuk fel, sosem törődtünk bele a kudarcba, és egy-egy vereség sem vette el a kedvünket – értékelt a középhátvéd.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy mondjuk március elején biztos lettem volna abban, hogy megszerezzük az ezüstérmet, hiszen még az utolsó fordulóban is alakulhattak volna úgy az eredmények, hogy mondjuk csak az 5. helyen végezzünk. Először azért harcoltunk, hogy a saját kezünkbe kerüljön a sorsunk, amikor pedig ez megtörtént, akkor mindenki láthatta, mire voltunk képesek az utolsó fordulóban Újpesten – mesélt érzéseiről Vinícius.

– Nagyon jó most a pihenni, az időm nagy részét a családommal, az édesanyámmal és a testvéreimmel töltöm Brazíliában. Régen voltunk így együtt utoljára, és mivel nagyon fontos számomra a család, ezért boldogsággal tölt el az, hogy most ennyi időt velük lehetek – mondta a 2011 óta Székesfehérváron futballozó légiós.

Olvasói sztorik